Kicsi komcsi blokk-esztétika

Írtam már, hogy bolondulok a (saját kategóriám szerinti) szép blokkokért: változatosak, színesek, mégis van bennük valami szabályos. Nem tudom, hogy ki tervezte a váradiakat (gondolom valami központi, városi, megyei építési bizottság lehetett annak idején felelős ezért), de szerintem álmában sem gondolta volna, hogy ilyenekké vállnak, még mielőtt a demokrácia beköszön az ajtón.

Az, hogy beépítjük a balkonokat nem újkeletű dolog: kommunistáéknál ugyan nem volt egészen szabályos a dolog, de nem történt különösebb retorzió egy-egy lakásszépítési és takarékossági, kényelmi akció után. Merthogy a beépített terasz jobban tartotta a meleget a lakásban, mintha a zord decemberi szél közvetlenül csapdosta volna az ablakot. A ruhák sem áztak meg, ha reggel teregettünk és a munkában kapott minket az eső. Szóval, van ebben ráció.

És itt jön a kreativitás: fából, vasból, újabban műanyagból, üvegből és redőnyből, fehéren és barnán, esetleg zölden elkészültek a szép új kalickák. A nap ugyan soha többet nem süt be a szobába és a penész is könnyen megjelenhet, de hát kicsire nem adunk.

Sétáltunk a múlt héten egy nagyot és lefényképeztünk néhány olyan blokkot, melynek a képe ugyan már rég belémégett, de esős téli estéken itt, Budapesten mi más derítse fel kicsi szívemet, mint ezek a képek?

Megosztok másokkal is néhány igen szép darabot és a hozzájuk társított gondolatokat.

Ezt láttam minden egyes alkalommal, amikor lopva (ha nem volt otthon senki) kimentem cigizni a balkonra. Elég sűrűn előfordult ez ahhoz, hogy eltöprengjek azon, miért kellett vajon azt a szegény teraszt meghajlítani és beépíteni egy ívet, ami kissé megnehezíti a helykihasználást (persze ezt csak kívülről gondolom, nem jártam soha egyetlen lakásban sem itt szemben, lehet, hogy bentről bájos). Érdekes, hogy a képen látható összesen tizenhat balkonból csak négy nincs beépítve. Lehet, hogy erre kellett volna annak idején céget alapítani, mert talán kis meggyőzéssel a maradék lyukat is teljesen el lehetne tüntetni.

Több gyönyörűség is van ezen a képen: egyrészt, hogy a blokk nem kocka, tehát az utolsó szinteken kevesebb lakás van, kisebb az alapterület, így felfele csúcsosodik. Másrészt meg, szép példája ez annak, hogyan növeljük lakásunk alapterületét az amúgy szürkére szigetelt tetőterasz szerű valami teljes beépítésével. Hogy barna, fából van, és nagyon elüt mindentől, ami körülveszi? Ugyan, lakói úgysem látják kívülről szinte soha.

Kis népi utánérzés: nem tudni miért gondolta úgy annak idején a tervező, hogy a vasból készült korlátok és díszek nem fognak megrozsdásodni (ezt tették), de nem gondolta. Az is eszembe jutott, hogy talán a falvakból tömegesen beköltözőknek akartak kedveskedni a népieskedő moívumokkal, hogy jobban látszodjon mire gondolok, kinagyítottam ide egyetlen balkon képét:

Ez már sokkal szabályosabb kis kockablokk, téglából és betonból. Tetszik, de pont ezt az egysíkúságot nem szetem má városok töbházaiban sem, nagyon merev és korlátolt.

Ez az épület a kakukktojás, mert nem lakóház, hanem kórház, gyerekkorház. Élmény lehet itt gyógyulni. Minek ide terasz, ha úgyis mindenki az ágyat nyomja egész nap?... brrrr.....

Ahogy van sarokház, lám, van sarokblokk is, alkalmazkodtunk a hajlathoz. A szimetria azért itt is lényeges szempont lehetett, elvégre egyenlőség és közössség mindenek előtt...

Kis múlt renszerbeli esztétika: nem vágunk sok ablakot, az amúgy is eléggé zsúfolt házra, de a díszítőkedv megnyilvánulhat a tűzfalszerű blokk oldalon. Sajnos tégla, itt csak erre jutott.

Utoljára hagytam a kedvencemet, a beépítési csoda legnagyobb csodáját: színes, változatos anyagok, állapot és különböző elhanyagoltsági szintek.







Tudom, hogy borzalmasak, kopottak, rohadnak és, hogy lakni bennük nem olyan vidám, mint nézegetni őket, de valószínűleg a megszokás miatt nekem nagyon kedvesek. Rá tudok csodálkozni Kolozsvár Marasti negyedi blokkjaira, a félkörben lévőkre és a magányosan álldogálókra; tudok szörnyülködni Temesvár Várad felőli bevezető szakaszán lévő bomló tömbházain és a beépítési leleményességükön; szeretem Udvarhely és Gyergyó össze nem téveszthető téglás blokkjait; Nagybánya, Szatmár, Máramarossziget és Szamosújvár régi-új csodáit (alaposan megszemléltem mindet), de az igaziak a váradiak maradnak.