OTDK, OTDT

Az, hogy fel vagyok háborodva cseppet sem igaz. Rettentő ideges, nyűgös, mérges, elkeseredett, hisztis vagyok.
Országos Tudományos Diákköri Konferencia - bürokráciahegy. Mintha nem lenne mindegy egy bortéknak, hogy itt áll egy napot vagy ott, mert azt, hogy aki pénteki határidőt ad meg, az péntek este már dolgozik egy ekkora mennyiségű anyaggal - na, ezt még velünk sem lehet megetetni...

Emoke vs. Emőke

Ma még szinte semmit sem tudtam kezdeni a Szakokkal, mert állandóan csörgött a telefon, jöttem az emailek, kérések, kérdések. Nem baj, jó érzés, hogy még kellek, még szükség van a segítségemre, csak nem haladok a másik munkával úgy, ahogy kellene. Megint számolok, százalékot és pénzt, gondolkodom, hogy legyen a legjobb, intézem az OTDK-s dolgok útját Pestre, egyeztetek... megint nagyon jó, szinte olyan, mint amikor még az OMDSZ-nek dolgoztam...

Én is aláírtam a Transindexen a tiltakozást, és szeretném minél több embernek a tudomására hozni, hogy ez most fontos. Ennek érdekében visible-ként léptem be ma a messengerre, és megint tapasztalom, hogy az emberek nem is olyan elfoglaltak. Mindnekinek van öt perce, hogy megkérdezze, hogy hogy vagyok, mi a munkám, most épp hol vagyok stb. És érdekes módon, most először nem idegesít, sőt, boldoggá tesz.

Ja, megvan az új személyi. Tegnap vettem ki. Itt kérem tiszta európai minden. A papírok beadása múlt hétfőn is csak 15 perc volt (pénz befizetéssel + sorbanállással együtt), és öt perc alatt ki is tudtam tegnap venni. Meglepődtem, hogy nem Nagy Emoke vagyok, hanem Emőke. Azt mondta a nőci, hogy hát, igen, ahogy a keresztlevelemben van. Akkor az útlevélben miért Emoke? Őket még nem érte el a windows vagy bármi, ahol vannak magyar karakterek is? De azért a személyinek örülök. Csak annak a kis tokának nem (szigorúan az árnyék miatt!!!!), ami a képre sikeredett...

Nyilas Misi

Ma este véletlenül a Dunára kapcsoltam, épp valami Magyar csillagok című műsor ment. Láttam már a napokban beharangozót - tehetséges, de rászoruló fiataloknak keresnek mentorokat és támogatókat - és ez alapján szégyen ide vagy oda, de nem volt kedvem egy újabb karitatív akció csöpögős részleteit nézni. Sejtettem, hogy megint előkerül a sztereotípia, hogy itt mi Erdélyben szakadt ruhában járunk, nyomorgunk és halunk éhen, és ebben nem is tévedtem olyan nagyot. Az alapszituációt kaptam el, televíziós muki, kint járt Erdélyben, forgatott, szegény gyerekeket keresett és mily meglepő, talált is! Ki gondolta volna... Aztán kapcsoltak Kolozsvárra, ahol Péntek János beszélt a Nyilas Misi alapítványról, és arról, hogy tehetséges, de szegény gyerekeket támogatnak. Bemutattak három olyan gyermeket, akiket kerethiány miatt nem tudtak már támogatni. És ekkor szakadt el a cérna. Volt egy kisfiú, aki szépen zongorázik, kérdezte tőle a riporter, hogy mire költené a pénzt. (iszonyúúúúú sok pénzről van szó: kb. 120 RON havonta...) A gyerek alig bírta sírás nélkül, láttam, hogy szégyelli, magát is, a helyzetet is, de csak kinyögte, hogy kifizetnék belőle a bentlakást. Anyukámmal nem tudtuk, merre nézzünk, hogy ne lássa a másik a könnyeket...

Nosza, gondoltam, havi 5000 ftnak megfelelő lej vagy valami, nem olyan sok, ha beáll rendesen a fizetésem, akkor mi sem fogunk belerokkanni (kb. egy éttermi vacsora összege kettőnknek, majd legfeljebb egy este eszünk zsíroskenyeret...) Katt az alapítvány honlapjára, olvasgatok, nézem, kb 370 gyereket támogatnak havonta, számolok, hogy az kb. 740 adakozó, ha mindenki 5000 ftot ad, szép. Nézem, Erdélyből 10 támogató van... a szemem sül ki.

Sok csendes tehetősnek, erdélyimádónak, vérmagyarnak, tüntetősdit játszóknak, haza- és idelátogató turistának üzenem, hogy a helyek száma nem korlátozott, lehet jelentkezni és támogatni direktbe egy gyermeket. Péntek tanár úr személye nekem garancia arra, hogy ezt valóban érdemes.

u.i. mesélem P.-nek az esetet, hogy meghatódtam, sírtam, adjuk a pénzt, micsoda jó dolog ez, mire a Kedves reakciói:
1. aki érzékeny, az ne nézzen ilyen műsorokat, mert Szent Ferenc lesz belőle, de
2. a leukémiás gyerekek támogatása után akkor ezentúl legyen ez. :)

Mivégre(?)

Már régen gondolkodom ezen a blog dolgon, csak eddig valahogy nem láttam értelmét. Nem tudom, hogy mennyire szeretném kiadni magam, mi az, amit leírhatnék és mi az, amit csak szóban mondanék el a barátaimnak. Valószínűleg az utóbbi lenne igazán érdekes...
De mióta elköltöztem, és a telefonálásra rámenne minden félretett vagy ez után félreteendő pénzem, a körleveleket meg nem szeretem, gondoltam, így aztán senki sem mondhatja többet, hogy nem tud rólam semmit.

Meg az is igaz, hogy 5 986 698-adjára már nem olyan érdekes elmesélni, hogy igen, találtam munkát, hogy mi az, mi a feladatom, mi a cég neve, mennyit fogok keresni, hogyan találtam, milyen volt az állásinterjú, milyen papírok kellenek a vízumhoz... és társai.

Csak még egy két dolgot meg kellene szerkeszteni ezen a blogon, egyelőre a képek feltöltésénél akadtam el, valami miatt az istennek sem teszi ide, lehet, hogy az itthoni gépem a hibás, majd megpróbálom otthonról is :)