Árva csillag

Ha valaha is elmegyünk innen haza, a Pintér Béla Társulat előadásai nagyon fognak hiányozni. Tavaly láttuk először a Parasztoparát és az Anyám orrát, tegnapelőtt pedig az Árva csillagot. Frenetikus.

Bár abban megegyeztünk az előadás után, hogy nagyon hülyén veszi majd ki magát, ha valaki megkérdezi, hogy mi volt a színházban, és mi csak olyanokat tudunk mondani, hogy hááát, ufók, Tört Fény Százezer, Fagyott Ammónia Négy, osztrák pálinka, zsidózás és cigányozás is egy kicsit, meg, hogy azért nem olyan rossz kisebbségi magyarnak lenni... Rápirít ez a darab mindenre, amit komolyan szokás venni, a falusi romantikára, a magyarok által levédett pálinka névre és technológiára, a budapesti rokonra, a nemzeti hovatartozásra. Nem nagyon tudok írni róla, anélkül, hogy lelőjek mindent benne...
Annyit tudok csak felróni a darabnak, hogy a vége valahogy ellaposodott, mintha író, rendező, szereplők egyaránt elfáradtak volna egy kicsit, kiüresedtek a szövegek és egy picikét vontatottá vált. Mielőtt azonban minderre ráeszmélhettünk volna, vége lett, úgyhogy annyira azért nem zavaró.
Az Erzsikét alakító Bárdos Andrea minden megmozdulása élmény, legszívesebben őt hallgattam volna a másfél óra minden percében.
Ha valaki erre jár, szóljon, mert én szívesen jövök még egyszer.