Tizenegyes

Nelli megadta a tizenegyest.

írjál ki tíz plusz egy könyvet, amiket te már olvastál, de ajánlanád a többieknek. nevezz meg öt bloggert, akinek kíváncsi vagy a véleményére, linkeld be őket, és hagyj nekik üzenetet a blogjukban. jó olvasást.

Az én válogatottam erre a nyári szezonra:

1-3. Kondor Vilmos: Budapest Noir, Bűnös Budapest és Budapesti kém; sorozatként is olvasható, a jó krimi kedvelőinek ajánlom, strandra, tengerpartra, hűvös lefüggönyözött szobába.
4. Domnica Radulescu: A trieszti gyors romantika iránt fogékony fiúk-lányok nyári olvasmánya.
5. Szilágyi Gyula: Tiszántúli Emanuelle - akit érdekel, hogyan zajlik (vagy sem) a forradalom a paplan alatt.
6. Legendavadászat "Az eszkimóknak több mint kétszáz szavuk van a hóra." - napersze; annak ajánlom, aki nem akar felülni a városi legendáknak.
7. Petri György versei - nem könnyű és nem csak nyári, nem is magával ragadó regény, de mindig biztos választás.
8. Margaret Mead: Férfi és nő - nem szépirodalom, de nagyon olvasmányos, olyasmi mint a Szomorú trópusok.
9. Fodor Sándor: Csipike - nem lehet megunni, nem csak gyerekeknek
10. Nádasdy Ádám: Prédikál és szónokol - ez sem szépirodalom, de ha a valakit egy kicsit is érdekel a nyelvészet és sokszor teszi fel magának, a hogyan és miért kérdéseket, akkor itt találhat néhány választ

+1: ez egy kicsit kakukktojás, mert még csak most olvasom: Bálint Tibor: Zokogó majom

Szeretném tudni, hogy mit olvas Timó, Tivadar, Metti, Ric és Könyvbagoly.

Second life

Timó kérdezi tőlem (is), hogy milyen lenne az életem, ha éppen nem olyan lenne, amilyen.
Mindig akkor gondolkozom el ezen, amikor elalvás előtt fáradt vagyon minden egyébhez, amikor azon fantáziálok, milyen lenne, ha megnyerném a lottót. De igazából ennek nincs köze a pénzhez, csak szeretem magamat azzal vigasztalni, hogy a pénz miatt nem élem azt a másikat, pedig csak a bátorságról (annak a hiányáról) van szó.

Papné lennék, valamilyen nagyon távoli faluban. Tudom, hogy elsőre ez nem tűnik foglalkozásnak, de úgy érzem, én meg tudnám tölteni tartalommal. Egy nagy parókián laknánk, aminek olyan vastagok a falai, hogy a nyári negyven fokos kánikulában is fel kellene venni bent egy kardigánt, hogy meg ne fázzunk. Sok gyerekem lenne, legalább négy, de lehet, hogy több. Lenne egy óriási nagy konyhám, hatalmas, tömör fából készült étkezőasztallal, sok szakácskönyvvel, de persze ezeket ritkán használnám, mert legtöbbször a falubeliek által javasolt recepteket próbálgatnám. Lenne egy szobánk csak arra a célra, hogy ha átutazó érkezik, zarándok, turista, vagy látogató, akkor ott alhasson. Mindig, minden ágyneműm ropogósra lenne vasalva, vastag és puha libatoll paplanjaink lennének és nagy, süppedős ágyaink. Nagyon sok könyvem lenne (ez mondjuk most is megvan), olvasásnépszerűsítő esteket tartanék a parókián felnőtteknek és gyerekeknek, segítenék mindenfélében a falubelieknek, tanítanám őket arra, amit én tudok, cserébe azért, amit ők tudnak.
Persze nem laknánk nagyon messze egy nagyvárostól. Hetente egyszer-kétszer eljárnék színházba, könyvtárba, boltokba, barátokkal találkozni. És amikor cigifüsttől büdösen kijönnék egy-egy kocsmából, akkor a ropogós, fehér ágyneműmre gondolnék. A parókia udvarán kiskertem lenne, nyáron hajnalonként járnék ki locsolni, amikor a nap még nem égetheti meg a leveleket. Lennének tyúkjaim, macskám, kutyám.
Mai értelemben vett vállalkozásunk is lenne, egy tanya a falutól nem messze, ami vendégeket fogadna télen-nyáron. Minden nap kimennék ide megnézni, hogy minden rendben van-e, elszámoltatnám az intézőt, megnézném az állatokat, megkóstolnám, hogy mit esznek a vendégeink. A faluban, a lakás és a tanya között lóval járnék, vagy maximum biciklivel. Alföldi falu lévén minden nap gyönyörködnék abban, milyen nyugodt, békés, kiszámítható a puszta.
A bevételeink egy részéből a falubeli gyerekeket vinném minden nyáron táborozni a hegyekbe, a tengerhez, év közben pedig kirándulni nagyobb városokba.
A férjem lenne a lelkész (azért csendben jegyzem meg, hogy ez az elképzelésem nagyon sokáig tartotta magát). Olyan ember lenne, aki inkább kevesebbet beszél, de mosolyogva és bölcsen figyeli ahogy vitatkozom a gyerekekkel, ahogy főzök vagy rendezem a gazdasági ügyeket. Aki nyugodt, tiszteletet kelt mindenkiben. És nagyon okos (ez nagyon fontos, de mondjuk, ez most is megvan). Magasabb mint én, vékony, szálkás. Csodálnám, ahogy minden vasárnap tizenegytől prédikál, érthetően, egyszerűen, mégis velőig hatolóan beszél, persze tömve lenne a templom, mert szeretnék az emberek, kíváncsiak lennének rá. A templomban ő lenne az úr, a házban én.

A vasárnap lenne a hét ünnepe, már szombat este megfőzném az ebédet, templomozás után kiülnénk nyáron a lugasba, az összes gyerekkel. Ebéd után vendégeink lennének, falubeliek, akik nem tudnak eljönni hét közben, de tanácsra van szükségük.

Azt hiszem, azért ilyen vonzó ez innen, Budapestről, egy belvárosi lakásból, mert olyan idilli és távoli. Mostmár lehet, hogy nem menne. De volt idő, amikor el sem tudtam képzelni máshogy. És igazából, elképzelni most is folyamatosan képzelem, minden este egy kicsi részletét kidolgozom. Hogyan nézne ki a konyha, a gyerekszoba, a könyvtár ill. dolgozó, milyen lenne a kert, látom magam előtt az embereket, ahogy ülnek a templomban. Szóval, valahol mégis létezik.

Én így vagyok ezzel (hogy legyen személyes bejegyzés is), és kérdezem Nellit, ő mit csinálna, ha nem azt, amit?

Váradi turisztikai ismertető

Az előbbi eléggé hosszú bejegyzés után egy kicsit körülnéztem Várad honlapján, kicsit furcsáltam, hogy a magyar fordítás nem nagyon fedi a román nyelvű híreket (témájában), de ennél érdekesebb dologra is bukkantam.

Nem tudtam, hogy létezik váradi turstakalauz, nyilván otthon mások már találkozhattak vele. Nekem újnak tűnik, csili-vili, az én ízlésemnek picit csicsás, de legalább következetesen az. Látszik, hogy volt mögötte valamiféle elgondolás. Megtudtam belőle, hogy a 2002-es népszámlálási adatok szerint Várad 27,5%-a magyar, ez jó.

Végigolvastam a történelmi részt és egyetlen kivételtől eltekintve korrektnek is érzem. Az egy kivétel, hogy az elején azt írják, hogy az 1100-as évektől Várad magyar megszállás alatt volt, mert a Magyar Királyság elkezdett Erdély felé terjeszkedni. Azon kezdtem gondolkodni, hogy ha én román lennék, akkor hogy oldanám meg azt nagyon kínos kérdést egy ilyen brossúrában, hogy a város magyar alapítású. Nyilván valahogy hasonlóan, és bár egy kicsit idegesít ez a része a történetnek, az eszem megérti a szándékot.

A tájékoztató a továbbiakban korrekt, bemutatja a helyi kulturális egyesületeket, intézményeket , kiemel néhány fontos épületet, és nem veszti el az arányokat. Ami nagyon tetszik benne, hogy nem nemzetiségi alapon választaj ki az ismertetett épülteket, mindegyiknél feltünteti a tervezőt és az építés évét.

Összességében korrektnek és előremutatónak érzem a kiadványt, örülök neki, hogy megszületett, és alkalomadtán majd beszerzek egy nomytatott példányt.

Elektronikusan a polgármesteri hivatal honlapján érhető el.

Várad - a szecesszió városa

Nemrég értesültem róla, hogy otthon Tempetőfi szépen felkorbácsolta a kedélyeket Várad kulturális életére vonatkozóan. Sosem voltam jó véleménnyel az otthoni kulturális életről, a színházról azt gondolom, hogy ebben a formában idejétmúlt, irodalmi életünk a Törzsasztal nélkül gyakorlatilag halott lenne, még a fotográfusok munkájáról hallom a legtöbb pozitív dolgot.

A vita oda kanyarodott, hogy van-e, és ha igen, akkor milyen a város kulturális stratégiája. Kiderült, hogy van, de valahogy erről elfelejtettek egyeztetni, mondhatni fű alatt született meg, és élni nem nagyon él.

Váradi magyar testvéreink nem nagyon voltak hajlandóak az érdemi vitára, igazán értékelhető válaszok nem születtek, belefulladtunk a provinciális dagonyába, és ez fölöttéb idegesít engem.

Tegnap este elgondolkodtam, hogy mi lenne az én válaszom, ha valaki megkérdezné, hogyan képzelem el a város kulturális stratégiáját.

Hát, én valahogy így képzelem el.

Várad – a szecesszió városa
– gondolatok egy város kulturális stratégiájának kialakításához –

Mit értünk szecesszió alatt?

„Szecesszió arra törekszik, hogy a történeti múlttól elszakadva új, a modern élet lendületét híven kifejező formákat teremtsen, s szabadon áramló formáihoz a növényvilág stilizált motívumait veszi alapul. Kivonulás, elszakadás (secedo, secedere latin: kivonulni), az Osztrák–Magyar Monarchiában Olbrich bécsi épületéről kapja nevét. Elege van a historizmusból, a történelmi stílusok felújított változataiból, a neobarokkból, az emlékműszobrászatból, a sematikussá vált, bábokat mozgató szimpadiasságból, a hivatalos igényeket kielégítő reprezentatív akadémizmusból. (…)
A szecesszió lényege főleg a vonalasan kígyózó ornamentika túlburjánzása az ábrázolás rovására, a hallatlan mérvű stilizálás, a homogén, dekoratív színfelületek szinte kizárólagos alkalmazása. Kerülte a szögben törő, egyenes vonalakat. A geometriai forma szabályossága helyett a természetes növekedés élményét keltő, szabadon áramló formákat kedvelte. Arra törekedett, hogy az alakulóban lévő élet lendületét, a technikai fejlődés hatására mind jobban felgyorsuló jelent közvetítse. De ugyanakkor volt benne valami romantikus indíttatású szembefordulás is a modern világgal. A gyáripar, a tömegtermelés embernyomorító személytelensége ellen tiltakozott. A termelés folyamatában egyszerű eszközzé vált, mechanikus részmunkát végző embernek az alkotói szabadságot akarta visszaadni. Hitt abban, hogy az egyéniség teljes értékű kifejtésére lehetőséget nyújtó kézműves munka öröme, az alkotó tevékenységben nyert kielégültség a társadalom bajait is orvosolni tudja.”
(forrás: http://enciklopedia.fazekas.hu/tarsmuv/szecesszio.htm)

Mit értünk kulturális stratégia alatt?

A kultúra-meghatározások sokfélesége és bonyolultsága miatt nem lehet mindenki számára egyértelmű, elfogadható választ adni, így inkább a másik irányból közelíteném meg a kérdés, mert azt, hogy mi és milyen kell(ene) legyen egy stratégiai terv, elég nagy pontossággal meg lehet határozni. Indítsunk onnan, hogy mi nem tartozik (szorosan és közvetlenül) ide: a megvalósítandó programok felsorolásai, a rendelkezésre álló (humán, eszköz, módszer, anyagi) erőforrások taglalása, még akkor sem, ha ezekből kiindulva alakíthatjuk ki magát a stratégiát. Az értelmező kéziszótár meghatározása: „2. jelentősebb, nagyobb arányú tevékenység tervezésének és irányításának tudománya”
A stratégia a görög ’strategos’ szóból ered, nem konkrét cselekvést jelent tehát, hanem egy irányt. Ha elképzelünk magunknak egy jövőbeli orientációs pontos, amit jövőképnek is tekinthetünk, akkor a stratégia nem más, mint az az irány, ami a jelen pillanatot ezzel a jövőképpel összeköti. Egy stratégiai terv nem több száz oldalt jelent, hanem világosan megfogalmazott irányt, melyet be szeretnénk tartani. Ahhoz, hogy ezt az irányt tartani tudjuk, meg tudjuk valósítani, projekteket kell kitalálni és létrehozni. Itt jönnek a képbe a már előbb említett programok, és a lehetőségek feltérképezése. Ha már tisztában vagyunk vele, hogy mit értünk stratégia alatt, akkor ezt kell összekapcsolnunk azzal a fogalmakkal, melyek a fejünkben a kultúra címszó alatt kaptak helyet. A továbbiakban én a saját elképezlésemet próbálom meg vázolni.

Hogyan fogjunk neki a stratégia kidolgozásának?

Először is térképezzük fel, hogy hol tartunk most, milyen erősségeink vannak.
Várad kulturális életére gondolva először a város életét (múltját és jelenét) alakító népcsoportok jutnak eszembe: románok, magyarok, zsidók, cigányok (elképzelhető, hogy ennél jóval több nép él együtt, érdemes lenne ezt a kérdést tisztázni). Amikor kulturális stratégiában gondolkodom, akkor egy, mindenki által elfogadott irányra gondolok, hiszen gondoljunk bele abba, hogy mi történne egy négy lovas szekérrel, ha mind a négy ló négy különböző irányba húzná azt az egy szekeret. Nem lehet különálló kulturális stratégiákat létrehozni, mert így nem az erősségek erősödnek fel, nem a szinergia jön létre, hanem a szétaprózódás teszi tönkre a kezdeményezéseket. Az első, amit leszögeznék tehát: együtt kell kialakítani egy város kulturális stratégiáját.

Mindig hasznos, ha a stratégia alkotás előtt feltérképezzük a lehetséges erőforrásokat: tusztázzuk, hogy mihez értünk, mihez van meg a megfelelő módszerbeli tudásunk; kikre számíthatunk az együttműködésben, akár a stratégia kidolgozására gondolunk, akár a projektek kitalálására, megvalósítására. Megnézzük, hogy intézményi szinten kikkel lehet és kell partnerséget kialakítani a cél érdekében. Számba vesszük az anyagi erőforrásainkat: először mindazokat, melyek már rendelkezésre állnak, majd a lehetséges forrásokat (pályázatok, támogatások, adományok). Negyedikként érdemes megvizsgálni, hogy milyen materiális és immateriális eszközök állnak rendelkezésünkre.

Következő lépésként hasznos lehet egy SWOT analízis a reális helyzetelemzésünkhöz. Ha a nyolc mezős SWOT analízist csináljuk végig, és közben a brainstorming módszerét is használjuk (akár a lakosságra is kiterjesztve, hiszen a kulturális stratégia kialakítása értük is történik), akkor máris új ötletekhez jutunk, máris világosabban láthatjuk az irányt.

Ha mindezekkel megvagyunk és összesítettük az eddigi eredményeket, akkor kiválaszthatunk legfeljebb öt, globális stratégiai irányt.
Az én választásom a következő lenne:
- a közösségi terek (szórakozóhelyek, klubok, kulturális események befogadására alkalmas helyek) számának növelése, a már meglévők újrapozicionálása, elhelyzése a város mentális kulturális térképén;
- az épített örökség kiemelése a városi térből, ismertté tétele a turisták és a városlakók között;
- a város elhelyezése a turisztikai mentális térképen, pozicionálása, Várad – a szecesszió városa, mint brand építése
- a fiatal korosztály, az iskolások, egyetemisták és fiatal dolgozók bevonása a kulturális programokba a jelenleginél nagyobb volumenben;
- országon belüli, más városok művészeivel, illetve nemzetközi művészekkel való kapcsolatok kialakítása, Várad képviselete a városon kívüli kulturális rendezvényeken (színházi fesztiválokon, irodalmi, kortárs képzőművészeti, filmművészeti, zenei és tánc eseményeken).

Választásom az épített örökség miatt esett a szecesszióra, mert egyedülállóan épen maradt városközponttal rendelkezünk, mely alkalmas a századforduló hangulatának visszaadására. A mai kor művészi áramlatai is jól beleilleszthetőek ebbe a képbe.

A stratégiai irány számomra elsősorban az lenne, hogy lefejtsem a mai Váradról az elmúlt száz évben rárakódott, minden városra jellemző elemeket és megtaláljam benne a csak itt fellelhető értékeket.

Mindig nagy kérdés, hogy mi legyen egy ilyen stratégia esetében a Félixen található fürdő-komplexummal. Nyilván a turisztikai stratégia részét kell, hogy képezze az erről való gondolkodás, és nem is lesz egyszerű feladat a komplexum újrapozicionálása, már csak Hajdúszoboszló közelsége miatt sem. De ha van egy életképes kulturális stratégiánk, mely megadja egy város karakterét, az talán segít a fürdő újragondolásában is.

Hát, egyelőre ennyi lenne, remélem azért lesz olyan, aki végigolvasta az egészet és megtalálta benne a gyenge pontokat, melyek, ha nem is vitát, de együtt gondolkodást azért tudnak generálni.

Képírók labdája

Tempetőfi kérdése óta gondolkozom azon, hogy melyik az öt kedvenc filmem. Azért nehéz kérdés ez, mert nagyon kevés filmre emlékszem kristálytisztán, legtöbbször csak érzések maradnak meg bennem, most ezek közül kellene kiválasztani a kellemeseket. Márpedig azokat hamarabb elfelejtem, mint a dühöt, felháborodást. Fene tudja miért, de a kellemetlen filmélényekre jobban emlékszem.

De azért lássuk azokat, melyeket - mondjuk - szívesen nézek újra, melyektől kicsit megváltozott a gondolkodásom.

1. Bergman: Jelenetek egy házasságból

Akkor néztem meg először, amikor feljöttem Pestre. Nem szerencsés ezzel a filmmel kezdeni egy kapcsolatot, de hát ha már így alakult, nincs mit tenni. Két ember viszonya, a se veled se nélküled érzés, a méltóság elvesztése, a titkos kapcsolatok, a megcsalások, a döntések vállalása, mind-mind benne vannak ebben az alkotásban. Erős idegzetűeknek és a magukban és kapcsolatukban nagyon biztosaknak ajánlom.

2. Yimou Zang: A repülő tőrök klánja

Bár a Port.hu akciófilmnek írja, nekem szerelmi történetként maradt meg. Gyönyörű képek, ráérős történetvezetés, változatos színek és tájak, szürreáliába hajló megoldások. A történet valójában elhanyagolható, a három főszereplő viszonya elgondolkodtató és végtelenül szomorú.

3. Erdőss Pál: Adj király, katonát!

Erdőss Pál filmjét szinte már betéve tudom, nem mulasztottam el egyetlen alkalmat sem, amikor vagy a magyar 1 vagy a Duna vetítette (mondjuk, ez nem volt több, mint 4-5). A Budapesti Iskola dokumentarista játékfilmje hiperrealizmussal mutat be hétköznapi helyzeteket, játszmákat, kilátástalan életeket. Ez sem az a vidám, könnyű, esti kikapcsolódást nyújtó film.

4. Christian Mungiu: 4 hónap, 3 hét és 2 nap

Sokat gondolkodtam, hogy ez a film, vagy a Lazarescu úr halála legyen a negyedik, de ez közelebb áll hozzám (bár annak a vége nagyon megríkatott). Metszően pontos jelenetek, semmi hamisság, semmi erőltetettség nincs benne, döbbenetes, szinte odabilincselt a mozi székéhez. Levegőt is csak két jelenet közt mertem venni, de egyszer kétszer komolyan elgondolkodtam rajta, hogy félrefordítom a fejem, mert megrázkódtatásból már addig is kijutott.

5. Sorozat: How I Met Your Mother

Cs. hívta fel rá a figyelmünket, ez a szórakoztatásért került be a listába, hogy ne csak ilyen világfájdalmas filmek legyenek, meg az arány is kb. ez, négy nyomasztóra jut egy szórakoztató. Olyan ez a sorozat, mint annak idején a Jóbarátok, aki azt szerette, ezt nagyon fogja élvezni. Ted Mosby jóképű, lassan harmincas építszfickó New Yorkban, aki szeretne megnősülni. A film arról (is) szól, hogy ez kivel, miért nem sikerül. Illetve mivel minden epizód keretes (a gyerekeinek mesél), mégiscsak sikerül(t), csak lassan jutunk el ide a történetmesélésben.

Nem tudom, hogy Dada megkapta-e már a labdát (csak még fogalmazza a választ), vagy sem, én mindenesetre akkor most hajlamosítanám arra, hogy írja meg az öt kedvenc filmjét.

Kultúrsokk után pár héttel

Indiában járva először nyilván a sok, színes szári tűnik fel, a nők, akiket én bármilyen körülmények között láttam, mindig érzelmet mutattak. Legtöbbször elégedettnek és boldognak, ritkábban dühösnek vagy ingerültnek láttam őket. Figyeltem ezeket a nőket a Taj Mahal látogatása közben (szépek, ápoltak, jólöltözöttek, drága szárikban, jó minőségű anyagokban) vagy egyszerűen csak egy hétköznap reggel az úton álldogálva, és azon gondolkodtam, hogy ők valóban királynői valakinek. Hihetetlen mennyiségű ékszer és anyag, mert bármilyen sokba is kerül, bármekkora teher is, a lánygyermek és az asszony ékessége a családnak. A legutolsó koldusasszony újján is ott volt az aranygyűrű. Elsőre úgy tűnt, hogy iszonyú tehet lehet negyven fokban a sok ruha, a bokától a nyakig rejtő szári. Aztán végignézve rajtuk rájöttem, hogy micsoda lehetőségek rejlenek ezekben a ruhákban.
India nekem akkora sokkot okozott, hogy egyelőre most csak ennyit mutatnék belőle. Nem szeretnék belecsúszni abba a helyzetbe, hogy a nyomor fokait ecseteljem.