csütörtök, április 18, 2013

péntek, március 30, 2012

Apróbb, összefüggő híreink

Olvasom a Transindexen, hogy a BBC készített egy ügyes kalkulátort, ami megmutatja egy grafikonon, hogy a havi keresetünk eléri-e a világ átlagkeresetét, pontosabban annak hány százaléka, illetve annak az országnak az átlagkeresetét, ahol élünk.

Na, hát én kipróbáltam, a GYED-em 42%-a a magyarországi átlagkeresetnek, és 39% százaléka a világ átlagkeresetének.
A szülés előtti havi keresetem pontosan 100%-a a magyar átlagkeresetnek, és 93%-a a világ átlagkeresetének.

Tegnap kórházban voltunk a gyerekkel és a váróban mesélte egy apuka, hogy a XI. kerületben, az állami bölcsődében havi 20 000 Ft-ot kell fizetniük bölcsődei hozzájárulás címén, és plusz 6000 Ft-ot a gyerek étkezéséért. Az ingyenes bölcsőde tehát nekik havonta 26 000 Ft-ba kerül, de így legalább az eddigiekkel ellentétben nem kell vinni a gyerekeknek a bölcsibe wc papírt, kéztörlőt, papírzsebkendőt, pelenkát, popsitörlőt. Hurrá.

A magánovik (mert annyira nem vagyunk szegények és rászorulók, hogy jusson hely az állami oviban) szolgáltatástól függően 80-100 ezer forintba kerülnek.

És akkor azon gondolkodik a sok okos politikus, társadalomtudós, szociológus, hogy vajon mi a nyavaját kellene csinálni, hogy a nők több gyereket vállaljanak.

Nem is tudom, mit is, mit is?.....

péntek, február 03, 2012

Mivé lettél csángó magyar?

Olvasgatom a Transindex cikkeit a témában, és nem nagyon tudok egyetérteni egyik fél magatartásával sem.

Egyfelől szükségesnek és nagyon fontosnak tartom a csángó gyerekeknek szervezett magyar órákat. Amikor még néprajz szakos egyetemistaként gyűjteni jártunk Pusztinára, akkor Jenőéknél laktunk, ő tartotta akkor otthon a magyar órákat. A gyerekek kedvesek, kicsit visszahúzódóak és szégyenlősek, de kíváncsiak és szorgalmasak voltak. Ügyesen olvastak magyarul és énekeltek magyar dalokat. Azt is láttam, hogy sokszor milyen nehéz meggyőzni a szülőket arról, hogy a magyar óra hasznos, hogy hátrányuk nem, csak előnyük származhat belőle a gyerekeknek, hogy merjék elengedni őket annak ellenére, hogy sem a pap, sem az iskola nem támogatta a kezdeményezést. A program közben nőtt, növekedett, hajdani lakótársam ment ki 1-2 évre és tanított legalább 6-7 évig. A módszertan gondolom menet közben alakult ki, akik részt vettek/vesznek a programban, azok minden nap megküzdenek számos olyan problémával, amivel egy átlagos, szórvány- vagy tömbmagyarságban tanító pedagógusnak nem kell. Más hozzáállást követel, más szemléletet, sokkal nagyobb nyitottságot és kreativitást. Legalábbis ahogy hallom ismerősöktől. Tisztelem és becsülöm az ott tanítókat, mert míg Magyarországon készültségi állapotot rendelnek el a 0 fok alatti hőmérséklet és 20 cm hó miatt, addig Moldvában ez egyáltalán nem szokatlan jelenség, ugyanakkor a körülmények nem minden esetben nevezhetőek komfortosnak. Szóval respect.

Másfelől viszont, ha az ember alapítványt, szervezetet működtet és támogatásokat kap, akkor kutya kötelessége minden banival pontosan elszámolni, átlátható könyvelést, és pontos leltárt vezetni. Nagy felelőtlenség támadási felületet hagyni ezen a téren akkor, amikor az ember az oktatási programhoz hasonló horderejű ügyeket vállal fel. Nem lehet több, mint kétezer gyermek sorsát veszélybe sodorni azzal, hogy nem értünk a számvitelhez, vagy nem jó könyvelőt alkalmazunk, vagy nincs időnk és erőnk az adminisztrációra. Akkor vegyünk fel valaki, aki mindezeket kézben tartja. A magyarországi állami támogatások nyilván politikai alapon is jönnek-mennek, ez önmagában is éppen elég kockázatot jelent, de ezt nem lehet megfejelni azzal, hogy ráadásul nem bánunk átláthatóan (szándékosan nem azt írtam, hogy jól) a ránk bízott pénzzel. Mert a ránk bízott pénz a mi oldalunkon ránk bízott gyerekeket jelent. Nem értek egyet azzal, hogy aki a pénzt adja, az mondja meg, hogy mire költsük, hiszen ha van egy pályázati kiírás, akkor a kiíró abban mondja meg, mit támogat. Ha nyertünk, akkor ez a vita, hogy mire költjük a pénzt, le is zárult. Majd az elszámolásnál lehet számon kérni, hogy valóban arra költöttétek-e a pénz, Jani, amire adtuk. De kb ennyi is. Ha pályázunk, akkor elfogadjuk a kiíró feltételeit, és akkor később, ha nem a meghatározott dolgokra költöttük a támogatást, megint csak nem pampoghatunk. Persze ha valóban ez a kifogások oka, és nem csak ürügy a könyvelési és szervezetvezetési, adminisztrációs káosz.

Amit mindenképpen le tudok szűrni magamnak, hogy mindkét fél sáros a kialakult helyzetben. De a hiba a mi, értsd erdélyi magyarok részéről talán egy kicsit nagyobb és kicsit végzetesebb is. Most legalább nyilvánvalóvá vált, hogy milyen sors vár azokra a projektjeinkre, amelyek létét teljes egészben magyarországi pénzektől és támogatásoktól tesszük függővé. Régi gondolatom már ez, hogy elsősorban nem a sok-sok kulturális összeröffenést kellett volna támogatni '90 után, hanem gazdasági tevékenységeket, vállalkozókat segíteni, akik az elmúlt húsz év alatt meg tudtak volna erősödni annyira, hogy most ők a kapott támogatást olyan módon fizessék vissza, hogy kulturális és oktatási programokat támogatnak Erdélyben. Az itthoniak az itthoniakat. Akkor is lenne éppen elég baj, de talán nem lennénk ennyire kiszolgáltatottak a magyarországi kormányváltásoknak.

És tulajdonképpen most sem késő bekapcsolódni a programba és a fenntartási költségeket összeadni itthon. A csíkiak léptek az ügyben, sok-sok ilyen kellene és akkor a program folytatódhatna, a know how nem veszne el, a gyerekek továbbra is tanulnának magyarul. Mert lemondani és hagyni mindent a csudába, mint egy durcás kisgyerek - hát, fiúk, a körülményektől függetlenül nem tűnik nekem felnőtt, felelős döntésnek.

Update: Jesszusom...

csütörtök, október 13, 2011

Számvetés

Ma hat hónapja ilyen tájban toltak be a szobába a Szent Imrében, hogy akkor anyuka lehet pihenni, mintha egyik percről a másikra ki lehetne heverni fél napnyi élményt.


Franciska 4000 grammal és 57 centivel született, ma esti mérés szerint 8320 g a súlya, a centiket nem tudtuk lemérni, mert a kezdeti összegömbölyödő kismacskából mára egy polip lett, akinek sohasem egyenes egyszerre mindkét lába és nem tartja fel közben a fejét, hogy meg lehessen mérni. Erre majd hétfőn kerül sor.

Nem akartam listázni, de a memóriám a gyerek születése óta kicsit átalakult, szóval:
- fordul hátról hasra, jobbra gyakran, balra 1-2 hetente
- fordul hasról hátra, szintén inkább csak egyik irányba, bár ez nem igazi fordulás, addig hintázik nyújtott kézzel, amíg a súlya átlendíti
- a csörgőket, plüssöket, és minden egyéb bizbaszt két kézzel fog meg, mostmár viszonylag koordinált a két keze mozgása, ritkán nyúl mellé
- hason emeli a fejét sokáig, és szintén sokáig tartja magát kinyomva, emelgeti a fenekét is, de még nem is kúszik, nem is mászik
- ha jó kedve van, akkor hason lassú mozdulatokkal megfordul a saját tengelye körül
- háton fekve magasra emeli a fejét és a vállait, sokáig megtartja így magát, fogalmam sincs ezt miért csinálja, elvileg nem innen kellene felüljön, még felnőttként is nehéz hasizomból felülni
- folyamatosan eszi az ujjait, játszik a lábfejével, ha pucéron van, akkor a nagy lábujjkáját eszegeti
- ha ültetem, akkor ül, de egyedül még nem megy a dolog, csak ha kitámasztom párnákkal
- elhullott minden szál benti haja, de van helyette 1-2 centis új haj
- a haemangiómája visszahúzódóban van
- (szerintem) megtanulta a nevét, mert míg más hangokra nem, a nevére minden esetben a hang irányába fordul (ezt ma teszteltem huzamosabb ideig)
- gagyog, főként az apa, aba, baba, papa hangegyütteseket hallom
- ha jó kedve van, akkor hangosan, gurgulázva kacag, visít, hörög, röfög, igazán bájos
- az éjszakát a közelmúltig átaludta, most 1-2 hete kel minden éjjel 2-3-4-szer
- nappal még mindig rengeteget alszik, 3x30 percet, ezt összevissza, de meg kell legyen a 3 különben hétbaj van
- még nem tud egyedül elaludni, vagy ringatjuk, vagy az evésbe alszik bele a cicin, ma kezdtem el ahhoz szoktatni, hogy a kiságyban aludjon el egyedül, először felolvastam neki egy székely népmesét, majd betettem neki Bartók gyerekdarabjait, és még én is meglepődtem, de elaludt egyedül
- 4-es pelenkát használunk már kb. 2 hete
- ruhában jelenleg 68-as és 74-es méretet hord, kabátban nagyobbat, bodyból a kisebb is rámegy, vagy 6-9 hónaposokat, cipője még a kicsi kocsicipők vannak
- enni kizárólag anyatejet eszik, igény szerint, ami azt jelenti, hogy ha itthon vagyunk egész nap a lakásban, akkor ez lehet óránként, ha kint mászkálunk és van mit nézni és alszik is közben, akkor 4 - 4,5 órát is kibír evés nélkül (ma pl. ez történt)
- eddig 4-szer kapott almát, háromszor Váradon múlt héten és egyszer itt Pesten tegnap, minden alkalommal reszelt pépet
- tegnap este kapott életében először teát (Hipp - alma - citromfű), az erőteljes szívásból és cuppogásból ítélve ízlett neki
- ma kapott életében először vizet a ma vásárolt itatóspohárból, egyelőre nem nagyon tudta, mit kellene vele kezdeni, az apja segített neki
- napirendünk nincs és amíg ő nem alakítja ki magának addig nem is lesz, de persze fix pontok vannak: egy órával a reggeli felkelés után muszáj aludni 30 percet, mert ha nem, szintén hétbaj van; az esti fürdetés fél kilenc és kilenc között van, egyedül itt van rituálé: az apja játszik vele, levetkőzteti, én leveszem a pelenkát, az apja megfürdeti, én felöltöztetem, megetetem és elaltatom vagy én kaja közben vagy az apja ringatással
- eddig viszonylag sokat utaztunk vele: voltunk a Balatonon, Váradon, Szolnokon, Parádfürdőn, Jászszentandráson
- egyszer voltam vele babaúszáson, nagyon jó volt, a tusolást élvezte a legjobban, megpróbálta elkapni a vízsugarat a kezével
- kb. három hete a babakocsi sport részét használjuk, mert a mózesből nem látott ki és hiszti volt
- mindenkire mosolyog a szomszéd nénitől a turkálós lányig
- van útlevele és személyi igazolványa

Ja, és ha ez lehetséges egyáltalán, akkor én napról napra jobban szeretem.


vannak olyan reggelek,

amikor kinyitom a szemem, Franci ott szuszog mellettem, látom a telefonon, hogy még van fél óra kelésig, majd megint kinyitom a szemem és látom, hogy már el is késtünk a babaúszásról, inkább akkor aludjunk még egy kicsit. Ekkor dönt úgy Franci, hogy akkor végérvényesen ennyi volt az éjszaka, keljünk fel vidáman mindannyian. Ott gagyarászik köztünk a nagy ágyon, látom, hogy P. is csak még öt percért imádkozik, a gyerek azonban széles és végtelenül kaján mosollyal közli, hogy apapappppaaaabbbbbaaabbbb, ami az ő népének nyelvén annyit tesz, hogy egy frászt!

Felkelünk, a napirend szerint tisztába tevés, ezzel egyidejűleg a gyerek kivakarása a cuccból, öltözés. Berakok egy adag ruhát, megcsinálom a teámat, rántottát, ekkor már kiabál a helytartóm odabentről, úgyhogy ő a nagy ágyon, én a gép előtt töltöm a következő 10-15 percet. Írok Nellinek, hogy akkor megyünk-e sétálni, írja, hogy 11 körül. A gyerek 10-kor természetesen bealszik, király, mert ez ugyan nem hosszú alvás, de arra elég, hogy elkéssünk. Írok is, legyen később. Náluk is gondok vannak, legyen 12.

Fél tizenkettőkor elkezdünk készülődni. Gyakorlat nélküli anyu nem számol bele két dolgot a time menedzsmentbe: ad 1. a tegnapi kisördögök, akik megszállták a gyereket, pont a készülődés pillanatára időzítették a délelőtti zsúrt, így Francit nem lehet letenni üvöltés nélkül. Nem baj, bal kezemben a gyerek, jobb kezemben a babakocsi alkatrészei, háromszor fordulok, mire minden lent van. Ad 2: tél van, a gyerek felöltöztetése egy kicsit több, mint az adok rá egy bodyt. A pelenkázástól a kapun való kilépésig eltelik 25, üvöltésekkel és leizzadással tarkított perc, a fülbevalót már csak a kapu előtt tudom betenni a fülembe, de sebaj, elindulunk, hogy találkozzunk Nellivel.