Furcsa dolog úgy élni egy kétmilliós nagyvárosban, hogy az ember egy kezén meg tudja számolni hány ismerőse van ott. Nincs múltja a városban, nem nagyon vannak kitüntetett terek, emlékezési helyei, néha olyan, mintha az élete valahol máshol lenne, miközben pedig a hétköznapi dolgok egyértelműen kötik egy idegen helyhez. Meghatározni magunkat, kialakítani az identitásunk elég nagy hányadát - nem is olyan könnyű és gyors folyamat. Mert addig, amíg otthon volt bennem egy kép arról, hogy mások körülbelül milyennek láthatnak (és itt teljesen mindegy, hogy ez milyen mértékben találkozik az én-képemmel, mennyire akarok megfelelni ennek a mások tekintetének, vagy eltérni tőle) addig itt nincsenek kialakult képek, nem tudja senki hol vannak a határaim, mit lehet megengedni velem szemben és mit nem.
Az egy dolog, hogy talán az átlagnál egy kicsit hiúbb vagyok és szeretek a már kialakult/kialakított pozitív képből élni, amihez csak időnként kell sikereket felmutatni, de különben el lehet lébecolni az elismerő tekintetekben. Ez egy dolog. De hogy ennyire tudjon hiányozni a mindennapi elismerés, rajongás, azt nem gondoltam volna. Sok ismerős - sok tükör - többféle én-kép. És ugyanez fordítva, fordított előjellel.
Olyan dolog történt meg ma először, amit utoljára Váradon, de inkább Kolozsváron tapasztaltam meg: találkoztam az utcán egy ismerőssel. Elég egyszerűnek hagzik, és talán otthon nem is lenne meglepő, de tekintve, hogy kevesebb, mint fél éve lakom itt és ma volt részem először ilyen eseményben - érthető lehet, ha örvendek neki. Vajon itt kezd tartalommal telítődni a már verbálisan megszokott és bevett "megyek haza Pestre"-mondat?
Az egy dolog, hogy talán az átlagnál egy kicsit hiúbb vagyok és szeretek a már kialakult/kialakított pozitív képből élni, amihez csak időnként kell sikereket felmutatni, de különben el lehet lébecolni az elismerő tekintetekben. Ez egy dolog. De hogy ennyire tudjon hiányozni a mindennapi elismerés, rajongás, azt nem gondoltam volna. Sok ismerős - sok tükör - többféle én-kép. És ugyanez fordítva, fordított előjellel.
Olyan dolog történt meg ma először, amit utoljára Váradon, de inkább Kolozsváron tapasztaltam meg: találkoztam az utcán egy ismerőssel. Elég egyszerűnek hagzik, és talán otthon nem is lenne meglepő, de tekintve, hogy kevesebb, mint fél éve lakom itt és ma volt részem először ilyen eseményben - érthető lehet, ha örvendek neki. Vajon itt kezd tartalommal telítődni a már verbálisan megszokott és bevett "megyek haza Pestre"-mondat?