Szombaton volt az Ady fennállásának 235 éves évfordulója, ami úgy tűnik a kor előrehaladtával válik fontossá az embereknek, mert nemhogy osztálytárssal, évfolyamtárssal nem találkoztam, de olyanokkal sem, akik egy-két évvel felettem vagy alattam végeztek volna. Kicsit furcsa volt ezért a szombat esti állófogadás, ahol - engem nem számítva - az átlagéletkor kb. 50 év volt. Mindezek ellenére kiválóan éreztem magam, nemcsak azért, mert jó volt otthon lenni, hanem mert éreztem valami összetartozásfélét, hogy akik ebben az épületben végeztek azoknak valamiképpen közük van egymáshoz.
Beszélgettem egy nénivel, aki ötven éve végzett a suliban. Arról mesélt, hogy másodikos volt, amikor államosították a sulit, de elsőben még apácák tanították, elmondta, hogy hol laktak, milyenek voltak.
Egy másik néni negyvenöt éve végzett, de neki sem jött el egyetlen osztálytársa sem, így jól megtaláltuk a hangot, ő most Kolozsváron él, ezért sem volt nehéz eljönnie.
A legjobban a suli feldíszítése lepett meg. Nagyon kitettek magukért, ha a szervezés nem is volt mindenben kifogásolhatatlan. Plakátok voltak minden folyosón, kiállítások tömkelege a termekben, a főlépcső két oldalán festett kövek (egyet el is hoztam emlékbe), padok mindenhol, hogy aki fáradt pihenhessen. Aki nem tudott eljönni az webkamerán követhette az eseményeket élőben, mert volt egy ami állandóan az udvart mutatta, egy másik pedig a főfolyosót.
Szóval, kedves osztálytársaim, nagy élményről és nagy buliről maradtatok le, úgyhogy már most tessék beírni valahová, hogy a 240 éves évfordulón a megjelenés kötelező.
Beszélgettem egy nénivel, aki ötven éve végzett a suliban. Arról mesélt, hogy másodikos volt, amikor államosították a sulit, de elsőben még apácák tanították, elmondta, hogy hol laktak, milyenek voltak.
Egy másik néni negyvenöt éve végzett, de neki sem jött el egyetlen osztálytársa sem, így jól megtaláltuk a hangot, ő most Kolozsváron él, ezért sem volt nehéz eljönnie.
A legjobban a suli feldíszítése lepett meg. Nagyon kitettek magukért, ha a szervezés nem is volt mindenben kifogásolhatatlan. Plakátok voltak minden folyosón, kiállítások tömkelege a termekben, a főlépcső két oldalán festett kövek (egyet el is hoztam emlékbe), padok mindenhol, hogy aki fáradt pihenhessen. Aki nem tudott eljönni az webkamerán követhette az eseményeket élőben, mert volt egy ami állandóan az udvart mutatta, egy másik pedig a főfolyosót.
Szóval, kedves osztálytársaim, nagy élményről és nagy buliről maradtatok le, úgyhogy már most tessék beírni valahová, hogy a 240 éves évfordulón a megjelenés kötelező.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése