Délután negyed ötkor már a Vagon nevű vendéglátóipari egység kertjében iszogatjuk az ebéd utáni kávénkat és gondterhelt arccal próbáljuk kiválasztani a hatvanhét budapesti múzeum és kiállítóhely kínálatából azt az öt-hét programot, amin részt tudunk venni. Olyan helyeket választunk (jó kocaturisták módjára), amelyeket könnyűszerrel elérünk biciklivel és gyalog. Külvárosi, budai múzeumok kizárva (pedig, pedig…), de a belvárosban is akad néznivaló bőven. A Múzeumok Éjszakája egy kicsit becsapós név: leginkább délután hat és éjfél között vannak programok, így a célközönséget is bátran magunk elé képzelhetjük: beleférnek a kisgyerekes családoktól a nyugdíjasokig az egyetemisták, középiskolások, mindenki, aki él és mozog. Később még megemlékezünk ennek előnyeiről és hátrányairól, de először lássuk a tervet.
Hét múzeum maradt fenn a rostán a délutáni kávézáson:
a Közlekedési Múzeum
a Bélyegmúzeum
a Petőfi Irodalmi Múzeum
a Sziklakórház
az Elektrotechnikai Múzeum
a Szántó Piroska Emlékház
az Ady Emlékmúzeum
Nem véletlenül kezdünk a Vagonban, mellette van ugyanis a Közlekedési Múzeum és bár a parkolóban háromnegyed ötkor még híre hamva sincs az öttől kiállítandó több száz régi autónak, azért bemerészkedünk a múzeumba, ha másért nem is, de jegyet is kellene szerezni és itt nem tűnik olyan hosszúnak a sor. Akadozó jegyárusítás, nyugdíjas nénik tesznek vesznek egyszerre hárman a pult mögött, ami akár aranyos is lehetne (valószínűleg ez az idei év nagy napja számukra), ha nem lenne harminc fok, és ha beengednének a kiállításra. Merthogy ötkor már nem lehet bemenni, majd csak hatkor, a megnyitó után. Nekik ugyanis át kell rendezni bent a dolgokat, ami azért meglepő, mert el nem tudom képzelni, hogy egy állandó kiállításon mit kell rendezgetni, illetve, hogy a nagy mozdonyokat és villamoskocsikat hogyan is akarják megmozgatni egy óra alatt. Mindegy, nem jutunk be, mondhatnám akár azt is, hogy elhajtanak minket. Így bicsaklik meg egy jó ötlet, addig érdekeltük őket, amíg náluk vettük a minden múzeumba érvényes jegyünket, aztán mehetünk Isten hírével. Ez némiképp elrontja a hangulatunkat, rossz szájízzel indul a program. Szerencsére a Városligetben való biciklizés enyhít kínjainkon, célba vesszük a nem is olyan távoli Vajdahunyad várában található Magyar Mezőgazdasági Múzeumot.
Nem számítottam semmi egetverően izgalmasra a Mezőgazdasági Múzeumban, de végül ez lett az este egyik kellemes meglepetése. Modern környezet, kevés szocializmusból maradt tárló, alapos, de nem fárasztóan hosszú magyarázó szövegek. Nyilván a kiállított tárgyakat leporolták a mai nagy nap előtt, de minden tiszta, rendezett, ésszerű és érdekes volt. Véletlenül visszafelé néztük végig az anyagot, így jutottunk el a cséplőgéptől a jurtán keresztül a sátorig, de nem volt zavaró. Sok makett van kiállítva (ezek voltak kedvenceim), külön ki van téve néhány megfogdosható tárgy, és sok életnagyságú gép. Fényképek, anyagminták, rövid történetek között kalandoztunk, kertek makettjeit csodáltuk perceken keresztül (hosszú idő ám az egy múzeumlátogatás során). A magam részéről egy négy helyiséges, cölöpvázas, tapasztott sövényfalú ház (alföldi kun falu, Szentkirály, 15 sz.) makettjébe feledkeztem bele: egyszerre mutatja a ház építési fázisait, anyagszerkezetét, belső tereit, gyönyörű volt.
A múzeum többi része kicsit unalmas, végigődöngtünk a kézműves foglalkozásokon (itt már gyanakodni kezdtem a sok gyerek miatt), a Tokaji boros kiállításon (borosüvegek + nedű, semmi extra), a Lórántffy Zsuzanna nevét viselő valamilyen egylet, huszár vagy katona, vagy valami kapott egy kis szobányi kiállítóhelyet. A cucc biztosan első helyet kapott volna egy szocialista élmúzeum versenyen.
A kertben közben mentek a bevallottan gyerekeknek szánt programok, jót derültünk rajta, aztán eljöttünk a vásári forgatagból.
folyt.köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése