kedd, április 22, 2008

Könyvbemutató: K.O.

Könyvbemutatóra mentem múlt pénteken, ami azért nagy szám, mert alapesetben nem szeretek ilyesfajta összeröffenésekre járni. Értem én, hogy marketingelni kell a terméket, kedvet csinálni hozzá, de engem nem tudnak megszólítani ily módon. Többek között kiderült most pénteken az is, hogy miért nem.

Nagyon vártam a könyvet, a szerző (egyéni nyilvántartásom szerint) barátaim számát gyarapítja – és pénteken úgy tűnt, ez bőven elég arra, hogy elmenjek, a sztrájk ellenére. Arra persze nem gondoltam, hogy a honi sztáro(cská)kat nem rettenti el holmi közlekedési akadály. Dőlt a tömeg: gyalog, autón, taxin, barátok kocsijaiból kikászálódva érkeztek. A terem lassan kezdett egy kellemetlenül levegőtlen villamosra hasonlítani, azzal a különbséggel, hogy az ablakokat nem lehetett kinyitni (vagy legalábbis nem eléggé), és ez azzal a felismeréssel járt, hogy a mégoly híres személyek is végeznek be- és kilégzést, ennélfogva fogy a levegő, illetve izzadnak, emiatt pedig a maradéknak lesz nyúlós, nehéz és torkot kaparó szaga, íze. Nagyon vártam ezt a könyvet.

A szerzővel folytatott beszélgetés érdekes volt, kár, hogy nem hallottam szinte semmit, mert híres emberekhez illően mindenki magával és maximum a szomszédjával volt elfoglalva. Lehet, hogy pont a könyvről beszélgettek…

Aznap este ismét sikerült egy jó döntést hozni. A könyv mellett kiadtak egy cédét is, a szerző megzenésített dalszövegeit menő alter zenekarok adják elő. A beszélgetés végét kihasználva kislisszantam a teremből, megszereztem a zsákmányt, és úrinőként levonultam a kocsmába, hátha egy jó pohár bor enyhít állapotomon. Ez mind össze is jött, csak így lemaradtam a koncertről, amit akkor – én tudatlan – még egyáltalán nem bántam; otthon, a lemez meghallgatása után annál inkább. A jó döntések mestere vagyok.

A hétvégémet a könyvre szántam, szólt a zene, kellemes volt az idő… de erről később, mert a tizenkét női név és sors olyan mértékben fárasztotta ki a memóriámat, hogy nem emlékszem semmi konkrétumra.

Elöljáróban csak annyit, hogy jó a hangulata, izgalmasak és jól megírtak a történetek. Valahogy érződik, hogy egy költő első regényét tartjuk a kezünkben: a szövegek minősége itt-ott a versszövegre emlékeztet, jó elmélázni egy-egy szókapcsolaton, fordulaton vagy kifejezésen. Vannak sikerültebb és kevésbé eltalált részek (ez egyébként a cédére is igaz).

A tipográfussal viszont szívesen elbeszélgetnék egy sötét utcában: ugyan, mondja már meg nekem, hogy ő hogyan olvas el ötnél több, dőlt betűvel szedett oldalt?

Nincsenek megjegyzések: