Kolozsvári táncok (Balla Zsófia) - küldjétek, ha megvan!

Nemrég áradoztam arról, hogy milyen nagyszerű itt Pesten, sok könyv, mindent meg lehet kapni és tessék, most keresnék valamit igazán, és nincs sehol. Gondoltam, hogy a holnapi előadás előtt belekukkintanék Balla Zsófia könyvébe, dedikáltatnám is, erre sehol nem lehet kapni egy darabot sem. Végigszáguldottam a könyvesboltokat, antikváriumokat nemcsak virtuálisan, hanem valójában is (két Grendel könyvvel lettem több), de Balla Zsófia sehol. Volt, ahol hallottak róla, se "sajnos kifogytunk", "éppen elkelt", "volt belőle, de visszaküldtük a kiadónak", "ja, azt ne is keressem, itt biztos nincs." Mostmár csak azért sem adom fel. A holnapi dedikálásról lecsúsztam, de tudni, látni akarom, hogy mit írt az, aki azért jött el otthonról, mert amíg kellett, támogatta a közösséget, de a forradalom után élni akart (egy interjú parafrázisa).

Ismeretlen ismerős - próbálkozás nr. 2

Az egyetem első évében a legértelmetlenebbnek a Bevezetés a filológiába című rendkívül szórakoztató tantárgyat tartottam: hogyan idézzünk, hogyan hivatkozzunk (én a szerző-évszám rendszernél maradtam azóta is), mit emeljünk ki, mit ne, hogyan állítsuk össze a tartalomjegyzéket - csak a jéghegy csúcsa. Egyed Emesét és Máthé Dénest egyenesen csodáltam, hogyan képesek megjegyezni a sok kis szabályt, javaslatot, tanácsot.
Mióta a MÍÁ-nál dolgozom és szerkesztjük az előadásokból a kötetet áldom az eszemet, hogy egy közepesen sikerült néprajzi nyári egyetem után felvidításképpen megvettem magamnak Gyurgyák könyvét. Bár akkor egy percig sem gondoltam komolyan, hogy használni is fogom valaha, de annyira ajnározták az egyetemen, hogy - szégyen, nem szégyen - sznobságból megvettem.
Először csak bele-bele pillantottam, igazolni magamat, hogy lám, jól emlékszem, mit mondtak az egyetemen. Olvastam én valaha ezt a könyvet, de azzal a biztos tudattal tettem, hogy közös életünk legnagyobb eseménye az lesz, ha jól vizsgázom belőle. A belepillantások után, kicsit tovább lapozgatva egész érdekes dolgokat találtam benne: korrektúrajeleket, amik mindig is izgatták a fantáziámat, olyan misztikusnak képzeltem a korrektorok munkáját. Otthon, kávé és cigaretta mellett átkozódnak, hogy hogyan lehet ennyi hibát ejteni, magyarok ezek, vagy mi?! Aztán kis jeleket tesznek a sorok mellé és aki erre hivatott, bámulatos módon érti ezeket és javít.
Most ott tartunk, hogy P. vett egy éjjelilámpát hétfőn, amit felcsíptettem a polcra a fejem felett, úgyhogy mostmár nemcsak a Szabó Magda regényekkel ringatom magam álomba, hanem a korrektúrajelekkel is.
Azért mostmár értem Egyed Emesét és Máthé Dénest: gyanítom, hogy ők sem bemagolták ezeket az elsőre egyszerűnek tűnő jeleket, szabályokat, hanem szerkesztés közben kb az ezredik hasonló esetnél derengett fel bennük, hogy mit is javasol Gyurgyák.

p.s. most csak attól félek, hogy mi lesz, ha a Helyesírási szabályzat esik le a polcról a kezembe és belepillantok, mert egyetemista emlékeim szerint abban képek, jelek nincsenek, csak szabály, szabály, szabály, szabály, szabály......

Tiltólista

Gondoltam én, hogy lesznek változások az ide költözésem után, arra is gondoltam, hogy először nyelvi jelei lesznek ennek, de amikor először vettem észre magamon az itteni hangsúlyt (otthon még nyávogásnak hívtam...), kicsit azért megborzadtam. Aztán jöttek a jobbnál jobb szavak, kifejezések, amikre csak akkor döbbentem rá, amikor otthon, a szüleim előtt is kicsúszott a számon az, hogy kurva jó. Aztán figyelni kezdtem itt is, és lett egy szép hosszú listám arról, amiről le kell szokni. A leg-ek: tök jó, kurva jó, cuki, padlizsán (vinetta helyett), sárgarépa (murok helyett), isi (iskola), para (félelemnek mondanám) - és így tovább.

A mai képzésen tanult új szavak (amik véletlenül sem azt jelentik, amit elsőre gondolnánk): folyamatgazda, menedzser, minőség-rendszer, minőség (-sztenderd), szállító, ügyfél. Hogyan fognak ezek helyet találni maguknak az én humán gondolkodásomban, arról még egyelőre sejtelmem sincs, de még van rá négy hetem, hogy belakjam ezeket a szavakat és megértsem, hogy az én eddigi gondolkodásom miért (volt) hibás.

Még mindig nagy kérdés, hogy mennyire engedjek azoknak a változásoknak, amik napról napra jönnek. Mi az, amit mindenképpen meg szeretnék őrizni, és miben szeretnék nyitott lenni az újra? Nagy lehetőség a tanulásra az itt lét, de hogyan maradjon meg bennem az, amit értékké nyilvánítottam a saját rendszeremben? Lehetséges az, hogy ez ne döntés, hanem ösztön kérdése legyen? Van annyira erős a személyiségem, hogy ebből ne muszáj-megőrzés legyen, hanem élvezet, az új izgalma?

Szemelvények

Nem fog ez így menni, hogy havonta írok egy-egy bejegyzést, csak hát úgy telik itt az idő... Napközben annyi minden eszembe jut, hogy majd, ha hazajövök leírom, de mire befejezem a munkát már csak ahhoz van erőm, hogy bedőljek az ágyba és alvás.

Pedig itt állandóan történik valami, szinte minden napra kijut a jóból. Kezdem megszokni az egész pesti életet.

Annyi mindent írhattam volna, hogy voltunk a Filmszemlén és iszonyú mennyiségű filmet néztünk meg ahhoz, hogy lássunk egy-két nagyon jót; vagy, hogy elindult a munkahelyemen a következő képzés, szombaton volt a megnyitó, két remek előadással; vagy, hogy mostmár teljesen hivatalosan vagyok itt, minden papír, minden kártya, minden kutyafüle meglett hozzá. Voltunk otthon is a hétvégén (már nem tudom, hogy egy vagy két hete). Várad szaga még mindig ugyanaz: amikor elindul a tavasz, vagy valami nagyon hasonló, akkor van egy kellemes szaga az életnek. Sétáltunk és olyan volt, mint 10 évvel ezelőtt: Körös-part, Fő utca, napfény, tiszta levegő, ócska, minden belefért. Még mindig nagyon fáj a szivem, ha eljövünk. A vasárnapokat most éppen ezért utálom. De megérkezni ide jó. Meg elmenni is.

A munka egyre jobb, most éppen könyvet szerkesztünk, előadásokat, szeretem ezt csinálni. Volt ma egy kis előléptetésnek megfelelő esemény is, ami némi anyagi fejlődéssel is jár, ha nem is egetrengető az összeg.

Olvasom az otthoni híreket, Andris mondja a nagypolitikát, a mindenféle listákon jön ennek az alja... vicces, kiábrándító és tettre ösztökélő az egész. Sokszor végiggondolom, hogy én mit tennék, ha most otthon lennék. Félő, hogy a tanácsolgatáson túl nem vennék nagy hasznomat.

Ha nem is valósul meg soha, van egy jó ötletem, hogy mihez kezdenék most otthon. Ha senkinek nem jut eszébe amíg hazamegyünk, akkor szuper kis munkám lesz. Ha igen, akkor mást találok ki.

Egyelőre csinosítjuk a lakást, polcokat és lámpát szereltünk fel. A lámpa miattam lett, mert csak ágyban ülve/fekve esik jól igazán Szabó Magda. Nagyon élvezem egyébként a sok könyvet, a hatalmas választékot, ami nemcsak a könyváruházakban mutatkozik meg, hanem a sok apró és nagyobb antikváriumban is. Bár most megint olyan korszakom van, hogy nem akarok használt könyvet venni. Kolozsváron sokszor 5-6 könyvvel vánszorogtam haza vagy később a bentlakásba, de most megint fontos, hogy szép, ép könyveim legyenek. Pesten ez a döbbenet, én ezen mérem az életszinvonalat, hogy egy átlagos könyv ára a fizetésem hány százalékát viszi el. Otthon elvitte az 5%-át, itt pedig csak a 2,5%-át viszi el. Ergo, kétszer annyi könyvet vehetek itt. Lehet, hogy ennek P. nem nagyon örül, mert eddig már két polcról kiszorítottam, de szépen gyűlnek a mindenféle olvasmányok.