Jó mulatság, férfimunka volt!

Na, én ezt a töltött karalábét megfőztem, köszönet a receptért Tivadarnak. A kérdésére, illetve felvetésére, hogy miért főzik kevesebben ezt az ételt, mint a tölött káposztát vagy a töltött paprikát, fájdalmak árán, de megtaláltam a választ, de ne szaladjunk ennyire előre.

A hozzávalók beszerzése nem okozott gondot, karalábé, hús, petrezselyem, rizs - könnyű menet. Bár felötlött bennem, hogy mi lesz, ha fás karalábét veszek, de úgy gondoltam, akkor megesszük belőle a húst és kész. Volt még egy apró megjegyzése Tivadarnak, holmi szerzámmal kapcsolatban, ami a vájást megkönnyíti, de arra gondoltam, hogy amikor még nem állt rendelkezésre ez az eszköz, akkor is megoldották valahogy, én meg, ugye, kreatív vagyok, főként, ha nagyon muszáj, szóval nagyvonalúan lemondtam a vájókáról. Öreg hiba volt, eredményét az ezoterikusan elgörbült kiskanalak és a mára a kezemen megjelent vízhólyagok demonstrálják.

De lássuk mi történt pontosan, tényfeltáró riportunk következik.

A hússal nem volt különösebb gond, leszámítva, hogy csak fél kilós csomagot találtam az üzletben, de így legalább megtanultam húsgombócot készíteni.

Szóval a húst, (az előre félig megfőzött) rizset és a fűszereket (bors, só), valamint az apróra vágott petrezselymet összegyúrtam. Bevágtam egy pohár pálinkát, hogy legyen bátorságom megkóstolni a cuccot, majd utána még egyet, hogy ne jöjjön vissza. Soha nem csináltam még ilyet, de mindig mély tisztelettel néztem anyámat, amint halált megvető bátorsággal, ugyanakkor nagyon lazán és természetesen megkóstolta a fasírthúst, és nem kellett neki pálinka utána. Annyira meghatódtam ettől a háziasszonnyá avató szertartástól, hogy közben elfelejtettem a célt és egyáltalán nem figyeltem rá, hogy kell-e még só a cuccba, úgyhogy egy picit sótlan lett.

A recept - számomra - legfontosabb hozzávalója:

A nehézségek a karalábékkal indultak, a probléma nem várt helyről támadt: vájni kellett. Eszköz híjján befogtam egy kiskanalat. Az első kaparás eredménye a konyhafalon landolt, ettől kicsit óvatosabb, de egyben elszántabb is lettem. Mindösszesen háromnegyed órámba és két kiskanalamba került, hogy mind a hat fej lyukas legyen. Na, ez jó mulatság, férfimunka volt, eredmény alant.

Elgörbíteni egy perc műve volt csupán, visszahajlítani azonban P.-nek kellett őket ma délután:

Itt látszik az anyag is, ami kijött a gumókból. Jó szolgálatot tettek később, mert ettől lett levesszerű a főzet később, így a híg részt sem kellett elönteni.

Az előkészített anyagokból már gyerekjáték volt megfőzni a cuccot.

Annyi gond még adódott, hogy a legnagyobb fazekam elkallódott valahová, így egybe nem fért be a hat gumó, úgyhogy gyakorlatilag kétszer főztem meg ugyanazt, ami azért érdekes, mert elvárásaimmal ellentétben mind a kétszer ugyanolyan ízű lett. Ráadásul a második adagba még bekerült kilenc húsgombóc is.

A rántás sokat javít az esztétikai élményen, mert enélkül elég hóka lenne a levesszerű nem-is-tudom-minek-nevezzem.

A legjobb része a dolognak, amikor az ember megkóstolja: megérte a keserv, mert tényleg nagyon-nagyon finom, csak ajánlani tudom. Ráadásul ma egy kolléganőmtől ígéretet kaptam egy vájóra, szóval ismétlésre fel!