Spórolás és fogyókúra

E kettőben van (legalább) egy közös tulajdonság: ha túlzásba visszük, előbb-utóbb visszaüt mindkettő. Olvasom egy ideje Szegényné blogját és gondolkodom azon, hogy mi szegények vagyunk-e, mikor, hol, mennyit pazarolunk, illetve ha mindezek mellé odagondolom a Tudatos vásárlók 12 pontját, akkor hogyan is áll a háztartásunk és az életünk?

A spórolással az van, mint a fogyókúrával: valamire gyűjtünk, kuporgatunk, meghúzzuk a nadrágszíjjat, illetve le szeretnénk adni x fölös kilót, beleférni a tavalyi nadrágba, egy számmal kisebb fehérneműt és feszes feneket szeretnénk; egyik sem életmód, hanem valamiféle túlélési program határidővel, világosan megfogalmazott célokkal. Olyan fogalmakat társítunk mindkettő mellé, hogy kitartás, erős akarat, céltudatosság, hosszú táv. De nem gondolunk arra, hogy takarékosan éljünk, hogy életmódunk folyamatosan egészséges legyen. Nem nézünk utána a megvásárolt termékeknek, nem ismerjük az összetevőket, nem piacra járunk, hanem a supemarketben vesszük az olcsóbbat. Nem építjük be a sportot az életünkbe, hanem zsírégető, alakformáló tornába kezdünk. Mert tudjuk, hogy az állapot átmeneti, egyszer vége lesz és visszatérünk a régi életünkhöz: válogatás és lista nélkül vásárolunk majd, mint régen, és ismét degeszre ehetjük magunkat.

A spórolás és a fogyókúra nem stratégia, nem hosszú távra szól, hanem taktika, amivel egy picit szeretnénk javítani az életünkön, persze anélkül, hogy változtatni kellene rajta. Nem szemlélet, hanem tűzoltás.

Pontosan ezek miatt csúszunk mindig vissza: ismét elszaladhat velünk a ló, legyen szó nagybevásárlás során elkövetett pazarlásról vagy x+5 kiló visszahízásáról.

Írtam már a táblázatos módszerről, és most olvasom, nem vagyunk vele egyedül, mások is szeretik jó könyvelő módjára rendezni otthoni pénzügyeiket. Önmagában persze a táblázat sem segít, nem jelent költségmegtakarítást, nem visszatartó erő, de ha már csak annyit is megmutat, hogy mire mennyit költünk, és ezt az információt kombináljuk apró trükkökkel, akkor mégiscsak takarékosabban élünk. Egy-két-három hónap statisztikájából nem lehet forradalmi következtetéseket levonni, mi jelenleg a hetedik hónapot írjuk, eredményt úgy kb. öt hónap múlva várok. Egy év költéséből azért már sok minden kiderülhet.

A Tudatos vásárló oldalt nemrég fedeztem fel, és bár a szélsőséges, nagyon határozott, kicsit manipulatív és kirekesztő dolgokat nem szeretem, azért tippeket kaptam. 12 pont, tesztek, cégjegyzék, idénygyümölcsök - ezeket mind tudom használni.

Ma a boltban azon gondondolkoztam sorban állás közben, hogy én vajon mennyire vásárolok tudatosan. Lássuk csak a szokásainkat:
- sarki boltban vásárolunk, de ez is Spar - az ok: ez van a legközelebb (kényelmesek vagyunk, na) (+/-)
- nem kérek soha, sehol műanyag zacskót, mindig viszem magammal a szütyőmet (ez tudatos döntés, nem volt mindig így, az áruházakban kapott zacskókba tettük a szemetet) (+)
- szelektíven gyűjtjük a szemetet: üveg, műanyag, papír + minden egyéb; ez régebb is így volt, de mióta van a házban mindennek külön kuka, valóban egyszerűbb) (+)
- nem nagyon nézem meg egy-egy termék összetevőit: vaj, tej, kenyér, üdítő (!) és egyéb élelmiszer kell (-)
- palackozott vizet iszunk; most olvasom, hogy a legújabb hóbort(?) ezek bojkottálása, és inkább csapvíz; hm. ez azért még messze van, bár ha lenne a kedvenc vizemből üveges, azt venném (-)
- nem mindig veszem ruhából, cipőből a tartósabbat, néha engedek a divatnak, az ízlésemnek, a pénztárcámnak (-)
- hazai (itt magyar, otthon román) terméket veszek, ha lehet, legalább az alapélelmiszerekből: tej, tojás, liszt, cukor, joghurtok, vaj, szalámi (+)
- mindig idénygyümölcsöt vásárolok, nem mindig a nagy tudatosság miatt, hanem mert egyszerűen az a legolcsóbb (+)
- nagy bevásárlásra listával megyünk, napi szinten azért megpróbálom végiggondolni, mi kell igazán és ritkán csábulok el az üzletben (+)
- biciklivel járok minden nap, egyrészt mert nagyon szeretem, mert szép (!) a biciklim, másrészt mert nem vagyok buszhoz kötve, nem tapossák le a lábamat, nem kerül pénzbe és némi napi mozgást is jelent; (tudom, hogy nem szerepel az érveim között a környezetvédelem, de végül is...) (+)

Hirtelen ennyi jutott eszembe, és becsület szavamra nem direkt válogattam több pozitív példát. Az arány így 6-4, ha szigorú vagyok, és 7-3, ha engedékeny. Van mit fejlődni, de azért ez így nem rossz irány.

Szegénynével kezdtem a bejegyzést, mert az ő blogján kaptam néhány hasznos tippet a mindennapokhoz, még akkor is, ha néha túlzóak vagy leegyszerűsítettek a bejegyzések és a megoldások. (fellángolt és azt hiszem időnként most is visszatér a vita ahhoz a kérdéshez, hogy ez a blog és a benne szereplők valódiak-e, nem csak valami felmérésről, blöffről van-e szó; szerintem ez teljesen mindegy, remek olvasmány)

Az egészséges életmód és a tudatos vásárlás nem feltétlenül szinonímák. A bioélelmiszer drága, a tudatos vásárlás időt feltételez, ami ugye szintén drága. De ha vesszük mindkettőből mindazt, amit még jelenlegi életünk mellett is be tudunk vállalni, és mondjuk hetente-havonta egy-egy új dologgal bővítjük a sort, egy-egy dolgot próbálunk meg megváltoztatni, akkor tartósabb, fenntarthatóbb eredményt érünk el. Persze ehhez türelem kell. Apropó. Kitöltöttem egy tesztet, ezt, és a végén kiderült (nyilván), hogy tudatos vásárló vagyok (ha valaki megnézi a kérdéseket, könnyen rájön a "helyes" válaszokra), erre mondjuk számítottam, de a kiértékelés végén ott volt a kulcsszó: türelem. Na. Hát ez megvan.

Pályázat kis szépséghibával

Mindig azt gondoltam, hogy pályázni egyszerű dolog: elolvassa az ember a kiírást, megteszi az abban foglaltakat, elküldi és vár. Esetleg az eredményhirdetési határidő után megnézi a megfelelő helyeket, hogy nyert-e. Voltam már a pályázat mindkét végén: adtam be és vettem el anyagot. Egyiket sem szeretem túlságosan, de mindkettőnek ismerem nagyjából a szabályait.

Az irodalmi pályázat sem jelent kivételt: kiírás megnéz, anyag beküld és vár. Az izgalmas része számomra a beadás után kezdődött, mert ezúttal én rendszereztem , szortíroztam, összegeztem, listáztam, válogattam , továbbítottam a szövegeket. Két hét alatt több száz mű fordult meg a kezeim között és túlzás nélkül mondhatom, írhatnék szociológiai tanulmányt arról, kik, honnan, milyen körülmények között élnek, írnak, gondolkodnak. Mégsem ezt teszem, hanem inkább néhány tipikus pályázót mutatnék be.

A nagymama

Öregotthonban lakik, nyolcvanon túl van, egyetlen igaz társa az írógép, emlékei az ötvenes évektől hetvenig terjednek, erről az időszakról is ír. Önironikus vagy érzelmes, de mindenképpen azért ír, hogy megmutassa. Hogy mit és kinek, az néha számára sem világos.

A középiskolás

Szülei unszolására küldi el a nagy mű egy kis részletét. Lelkes közönsége van, leginkább a szűk család és a barátok ajnározzák, de inkább édesanyám-szólt-hogy-próbáljam-meg. A szülők támogatása nagy dolog és rendkívül fontos, én mégis azt szeretném, ha ez némi kritikai érzékkel is párosulna.

A háziasszony-anyuka-tanárnő-A-NŐ

A meg nem valósult szerelmeiről, a kudarcba fulladt házasságról, ritkán egy-egy házasságtörésről, de mégis inkább a szerelmi csalódásról ír. Van egy teóriám: mi, nők, rettenetesen buták lehetünk, ha több száz nőt ugyanúgy csalnak meg, dobnak ki, aláznak meg, vesznek semmibe. Javaslatom: adjuk ki ezeket az írásokat tankönyvben és az általános iskolai kézimunka órák helyett tanítsunk ebből.

A noname, de feladatokkal és elvárásokkal teli pályázó

Küld egy emailt kisvirág@valami.hu email címről, a levélben mindösszesen egy db word file van, neve természetesen palyazat.doc A szövegnek nincs címe, a végén nincs se név, se telefonszám, se semmi. Aztán kapok még egy mailt kisvirágtól, hogy az előbb elküldött anyag a piszkozat, cseréljem az aktuálisra. A harmadik emailben közli, hogy a másodiknak küldött docban a negyedik oldal huszonegyedik sorában Sárikát nevezzem már át Marikára, mert ő így nagyon felismerhetőnek tartja a karaktert. A negyedik emailben küld még egy palyazat.doc nevű filet, hogyaszongya, lehet, hogy az előzőből nem lehet megítélni a tehetségét, csatoljam még ez utóbbit is. Szerintetek megnyitottam-e az ötödik és hatodik mailt? Pedig meg kellett volna, mert felhívott telefonon, hogy akkor azokat megkaptam-e, ugyanis nem ment neki olvasásigazolás.

Az értetlen

Nyilván nem úgy születünk, hogy tudjuk, 15 000 karakter mi és mennyi. Én sem tudok mindent, de azért vannak az erős idegzetű barátaim, hogy a hülye kérdéseimre válaszoljanak. Miért működne ez másként egy pályázatnál? Amikor visszaírok, hogy a 95 000 karakteres remekmű nem fér bele a megadott terjedelembe, kérem (!), hogy húzza meg, akkor kapok egy válaszlevelet, amiben már csak 53 000 karakter van. Vajon hány levélváltás kellett ahhoz, hogy elérjük, felülről súroljuk a 15 000-et? Tippeket a komentek közé kérem.

A szabályos

Kísérőlevél, bemutatkozás, kép – mind külön fileban. A pályázat file neve a pályázó neve, van a műnek címe,a szerzőnek telefonszáma, email címe. Csak mire ehhez a pályázóhoz eljutok, az előbbiekben felvázolt csapat miatt már kitépkedtem a fél parókámat, így ő csak egy automatikus levelet kap: pályázatát megkaptuk, köszönjük, majd értesítjük.