Írtam már arról, hogy miképp értelmezi a mi cégünk a csapatépítés fogalmát (érdekes, hogy azt írom, hogy a mi cégünk, hiszen valójában én egy kis alkalmazott vagyok itt, nem tudom, hogyan ment át a mi-tudat rajtam).
Egy hete voltunk a szokásos csapatépítő tréningen, ezúttal rendhagyó módon ottalvós, másfél napos kirándulás lett belőle. Azért macera így, mert már az induláskor osztálykirándulás érzesem volt: hátizsákos, bakancsos, tréningnadrágos emberek sorjáztak fel a buszra, ahol az első méterek után előkerült a pálinka. Itt kellett volna gyanút fogni, de hát...
Orfűre mentünk, Pécstől 15 km-re, egy öt kisebb településből álló községbe. Érkezés után vacsora, majd a hagyományokhoz híven iddogálás: a cég fizeti a könnyebb alkoholokat, csak az égetett szeszeket kell saját zsebből állni. A magunkkal vitt pálinkának köszönhetően egy banit sem költöttem.
Este kezdődtek a bajok. Megint bebizonyosodott, hogy az osztálykirándulás metafora helytálló: habitustól és gyomortól függően fetrengtek máskor oly decens kollegáim a szobákban, a vécékben, az udvaron. Nem ecsetelném az átélt élményeket, gondoljon vissza mindenki az első középiskolai osztálykirándulásra és szorozza meg az ott látottakat öttel. Egy tuja bánta a kertben, hogy ott aludtunk.
Igazából a szombat volt a valódi csapatépítés: logikai játékok, golfozás, ijjászat és minden sportok legszebbike: barlangászat. Több barlangban jártam már, a teljesen kiépítettől a kúszós-mászósig, de ilyenben, mint a Mecsekbeli Trió még soha. Már a bejáraton hason csúszva kellett átjutni, majd termek, kúszás, nyolc méteres létrák, megint termek, megint csúszás. Kifelé ugyanez, csak ott már rutinosabban jöttem. Tennék fel képeket, de a barlangászcuccban (overall, sisak, gumicsizma) a pár plusz kilóm miatt úgy nézek ki, mint egy jól fejlett, jóllakott, vidám kiscsoportos óvodás. Úgyhogy ettől az élménytől megkímélek mindenkit.
Persze a kisbuszunk, amivel a barlangot megközelíteni szándékoztunk, odafelé lerobbant, úgyhogy miután koszosan, vizesen, izzadtan kiverekedtük magunkat földanyánk méhéből, még gyalogoltunk negyven percet dombra föl, dombról le.
A hétvége konklúziói számomra:
- a csapatépítés eredményeképpen van néhány kollégám, akikkel semmilyen körülmények között nem szeretnék együtt dolgozni: mindenben a rosszat látni, nyavalyogni, mint az igazi városi csirkék, mindenből kimaradni, ami egy kis kosszal jár - hát, nem tudom ők miért jöttek, jobban jártak volna egy otthoni wellness programmal
- jó, hogy indulás előtt lereszeltem a körmeimet
- vissza kell még menni a barlangba, mert most csak a feléig mentünk, és egyszer nagyon jó lenne látni a többit is
- megtanultam, hogyan kell inni ahhoz, hogy úrinő mivoltomból ne vetkőzzek ki teljesen; nem kis teljesítmény ez, jó pár év gyakorlat és kísérletezés kellett hozzá
Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a barlangtúrát, a Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület honlapján minden lényeges információ fent van, olcsó és jó a túra.
Egy hete voltunk a szokásos csapatépítő tréningen, ezúttal rendhagyó módon ottalvós, másfél napos kirándulás lett belőle. Azért macera így, mert már az induláskor osztálykirándulás érzesem volt: hátizsákos, bakancsos, tréningnadrágos emberek sorjáztak fel a buszra, ahol az első méterek után előkerült a pálinka. Itt kellett volna gyanút fogni, de hát...
Orfűre mentünk, Pécstől 15 km-re, egy öt kisebb településből álló községbe. Érkezés után vacsora, majd a hagyományokhoz híven iddogálás: a cég fizeti a könnyebb alkoholokat, csak az égetett szeszeket kell saját zsebből állni. A magunkkal vitt pálinkának köszönhetően egy banit sem költöttem.
Este kezdődtek a bajok. Megint bebizonyosodott, hogy az osztálykirándulás metafora helytálló: habitustól és gyomortól függően fetrengtek máskor oly decens kollegáim a szobákban, a vécékben, az udvaron. Nem ecsetelném az átélt élményeket, gondoljon vissza mindenki az első középiskolai osztálykirándulásra és szorozza meg az ott látottakat öttel. Egy tuja bánta a kertben, hogy ott aludtunk.
Igazából a szombat volt a valódi csapatépítés: logikai játékok, golfozás, ijjászat és minden sportok legszebbike: barlangászat. Több barlangban jártam már, a teljesen kiépítettől a kúszós-mászósig, de ilyenben, mint a Mecsekbeli Trió még soha. Már a bejáraton hason csúszva kellett átjutni, majd termek, kúszás, nyolc méteres létrák, megint termek, megint csúszás. Kifelé ugyanez, csak ott már rutinosabban jöttem. Tennék fel képeket, de a barlangászcuccban (overall, sisak, gumicsizma) a pár plusz kilóm miatt úgy nézek ki, mint egy jól fejlett, jóllakott, vidám kiscsoportos óvodás. Úgyhogy ettől az élménytől megkímélek mindenkit.
Persze a kisbuszunk, amivel a barlangot megközelíteni szándékoztunk, odafelé lerobbant, úgyhogy miután koszosan, vizesen, izzadtan kiverekedtük magunkat földanyánk méhéből, még gyalogoltunk negyven percet dombra föl, dombról le.
A hétvége konklúziói számomra:
- a csapatépítés eredményeképpen van néhány kollégám, akikkel semmilyen körülmények között nem szeretnék együtt dolgozni: mindenben a rosszat látni, nyavalyogni, mint az igazi városi csirkék, mindenből kimaradni, ami egy kis kosszal jár - hát, nem tudom ők miért jöttek, jobban jártak volna egy otthoni wellness programmal
- jó, hogy indulás előtt lereszeltem a körmeimet
- vissza kell még menni a barlangba, mert most csak a feléig mentünk, és egyszer nagyon jó lenne látni a többit is
- megtanultam, hogyan kell inni ahhoz, hogy úrinő mivoltomból ne vetkőzzek ki teljesen; nem kis teljesítmény ez, jó pár év gyakorlat és kísérletezés kellett hozzá
Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a barlangtúrát, a Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület honlapján minden lényeges információ fent van, olcsó és jó a túra.
1 megjegyzés:
sok boldog szülinapot, Nagyem! :)
Megjegyzés küldése