A főnökömnek van egy különbejáratú elmélete arról, hogy az ember (leginkább a szebbik nem) akkor festi meg a haját, ha valami probléma van a.) a magánéletével b.) még szűkebben a szexuális életével. Ezt ugyan nem nekem mondta, hanem a kollégáim figyelmeztettek rá, hogy ne lepődjek meg, ha rámkérdez a folyosón, hogy minden rendben van-e.
Kilencedik osztályban festettem meg először a hajamat (semmi baj nem volt se a magánéletemmel, se egyébbel) egyszerűen azért, mert változásra vágytam. Időnként elővesz egy ilyen változtassunk valamit érzés, és ilyenkor nincs biztonságban sem a lakás (átrendezek valamit), sem a ruhatáram (kicsit költségesebb, de működik) és úgy látszik, a fejem sem. Nagyon élveztem annak idején a meglepődött arcokat, ahogyan konstatálták, hogy már nem szőke, hanem barnás vörös a hajam. Szerettem a vöröset, barnát, feketét, mindet, csak az alap szőkét nem nagyon. De a festékek kicsit elszívták az amúgy dús hajamat, és egyszer csak azt határoztam, hogy legyen megint az eredeti, pihenjünk egy kicsit.
Három éve(ig) szőke (volt) a hajam, új barátaim és munkatársaim már így ismertek meg, sőt P.-vel is így találkoztam.
Most vörös. Égő. Intenzív. Nem kurvás, csak vörös. Ha álmodom, még mindig szőkén jelenek meg magamnak, és még minden reggel rá tudok csodálkozni arra az emberre, aki szembenéz velem fogmosás közben.
Egy nőnek, azt gondolom, kell a változás időnként. Pasit nem akarok változtatni, mert a mostani tökéletes (nem túlzás, tényleg az, kislánykorom álma, de erről máskor), a 23 négyzetméter nem ad lehetőséget lakberedezési hóbortjaimnak (beköltözni egy agglegény-forma lakásába azt jelenti, hogy betömöd a lyukakat: beömleszted könyveid egy részét, ruháidat, kencéket, táskákat, kendőket, cipőket) , a ruhatáram bővül, de ezt Pesten nem lehet másképp (amikor négy-öt turkáló mellett mész el naponta), szóval marad a fogyókúra és a haj. Nos, a fogyókúra megbukott, hadd ne részletezzem.
Sokak szerint jól áll, a közvetlen főnököm szerint kár az angyali szőkéért (?), de nekem tetszik, meg amúgy is...
Kilencedik osztályban festettem meg először a hajamat (semmi baj nem volt se a magánéletemmel, se egyébbel) egyszerűen azért, mert változásra vágytam. Időnként elővesz egy ilyen változtassunk valamit érzés, és ilyenkor nincs biztonságban sem a lakás (átrendezek valamit), sem a ruhatáram (kicsit költségesebb, de működik) és úgy látszik, a fejem sem. Nagyon élveztem annak idején a meglepődött arcokat, ahogyan konstatálták, hogy már nem szőke, hanem barnás vörös a hajam. Szerettem a vöröset, barnát, feketét, mindet, csak az alap szőkét nem nagyon. De a festékek kicsit elszívták az amúgy dús hajamat, és egyszer csak azt határoztam, hogy legyen megint az eredeti, pihenjünk egy kicsit.
Három éve(ig) szőke (volt) a hajam, új barátaim és munkatársaim már így ismertek meg, sőt P.-vel is így találkoztam.
Most vörös. Égő. Intenzív. Nem kurvás, csak vörös. Ha álmodom, még mindig szőkén jelenek meg magamnak, és még minden reggel rá tudok csodálkozni arra az emberre, aki szembenéz velem fogmosás közben.
Egy nőnek, azt gondolom, kell a változás időnként. Pasit nem akarok változtatni, mert a mostani tökéletes (nem túlzás, tényleg az, kislánykorom álma, de erről máskor), a 23 négyzetméter nem ad lehetőséget lakberedezési hóbortjaimnak (beköltözni egy agglegény-forma lakásába azt jelenti, hogy betömöd a lyukakat: beömleszted könyveid egy részét, ruháidat, kencéket, táskákat, kendőket, cipőket) , a ruhatáram bővül, de ezt Pesten nem lehet másképp (amikor négy-öt turkáló mellett mész el naponta), szóval marad a fogyókúra és a haj. Nos, a fogyókúra megbukott, hadd ne részletezzem.
Sokak szerint jól áll, a közvetlen főnököm szerint kár az angyali szőkéért (?), de nekem tetszik, meg amúgy is...
2 megjegyzés:
kedves M!, ezt mintha rólam írtad volna, annyira hasonlóan gondoljuk :)
Ennek igazán örvendek :)
Megjegyzés küldése