csütörtök, október 13, 2011

Számvetés

Ma hat hónapja ilyen tájban toltak be a szobába a Szent Imrében, hogy akkor anyuka lehet pihenni, mintha egyik percről a másikra ki lehetne heverni fél napnyi élményt.


Franciska 4000 grammal és 57 centivel született, ma esti mérés szerint 8320 g a súlya, a centiket nem tudtuk lemérni, mert a kezdeti összegömbölyödő kismacskából mára egy polip lett, akinek sohasem egyenes egyszerre mindkét lába és nem tartja fel közben a fejét, hogy meg lehessen mérni. Erre majd hétfőn kerül sor.

Nem akartam listázni, de a memóriám a gyerek születése óta kicsit átalakult, szóval:
- fordul hátról hasra, jobbra gyakran, balra 1-2 hetente
- fordul hasról hátra, szintén inkább csak egyik irányba, bár ez nem igazi fordulás, addig hintázik nyújtott kézzel, amíg a súlya átlendíti
- a csörgőket, plüssöket, és minden egyéb bizbaszt két kézzel fog meg, mostmár viszonylag koordinált a két keze mozgása, ritkán nyúl mellé
- hason emeli a fejét sokáig, és szintén sokáig tartja magát kinyomva, emelgeti a fenekét is, de még nem is kúszik, nem is mászik
- ha jó kedve van, akkor hason lassú mozdulatokkal megfordul a saját tengelye körül
- háton fekve magasra emeli a fejét és a vállait, sokáig megtartja így magát, fogalmam sincs ezt miért csinálja, elvileg nem innen kellene felüljön, még felnőttként is nehéz hasizomból felülni
- folyamatosan eszi az ujjait, játszik a lábfejével, ha pucéron van, akkor a nagy lábujjkáját eszegeti
- ha ültetem, akkor ül, de egyedül még nem megy a dolog, csak ha kitámasztom párnákkal
- elhullott minden szál benti haja, de van helyette 1-2 centis új haj
- a haemangiómája visszahúzódóban van
- (szerintem) megtanulta a nevét, mert míg más hangokra nem, a nevére minden esetben a hang irányába fordul (ezt ma teszteltem huzamosabb ideig)
- gagyog, főként az apa, aba, baba, papa hangegyütteseket hallom
- ha jó kedve van, akkor hangosan, gurgulázva kacag, visít, hörög, röfög, igazán bájos
- az éjszakát a közelmúltig átaludta, most 1-2 hete kel minden éjjel 2-3-4-szer
- nappal még mindig rengeteget alszik, 3x30 percet, ezt összevissza, de meg kell legyen a 3 különben hétbaj van
- még nem tud egyedül elaludni, vagy ringatjuk, vagy az evésbe alszik bele a cicin, ma kezdtem el ahhoz szoktatni, hogy a kiságyban aludjon el egyedül, először felolvastam neki egy székely népmesét, majd betettem neki Bartók gyerekdarabjait, és még én is meglepődtem, de elaludt egyedül
- 4-es pelenkát használunk már kb. 2 hete
- ruhában jelenleg 68-as és 74-es méretet hord, kabátban nagyobbat, bodyból a kisebb is rámegy, vagy 6-9 hónaposokat, cipője még a kicsi kocsicipők vannak
- enni kizárólag anyatejet eszik, igény szerint, ami azt jelenti, hogy ha itthon vagyunk egész nap a lakásban, akkor ez lehet óránként, ha kint mászkálunk és van mit nézni és alszik is közben, akkor 4 - 4,5 órát is kibír evés nélkül (ma pl. ez történt)
- eddig 4-szer kapott almát, háromszor Váradon múlt héten és egyszer itt Pesten tegnap, minden alkalommal reszelt pépet
- tegnap este kapott életében először teát (Hipp - alma - citromfű), az erőteljes szívásból és cuppogásból ítélve ízlett neki
- ma kapott életében először vizet a ma vásárolt itatóspohárból, egyelőre nem nagyon tudta, mit kellene vele kezdeni, az apja segített neki
- napirendünk nincs és amíg ő nem alakítja ki magának addig nem is lesz, de persze fix pontok vannak: egy órával a reggeli felkelés után muszáj aludni 30 percet, mert ha nem, szintén hétbaj van; az esti fürdetés fél kilenc és kilenc között van, egyedül itt van rituálé: az apja játszik vele, levetkőzteti, én leveszem a pelenkát, az apja megfürdeti, én felöltöztetem, megetetem és elaltatom vagy én kaja közben vagy az apja ringatással
- eddig viszonylag sokat utaztunk vele: voltunk a Balatonon, Váradon, Szolnokon, Parádfürdőn, Jászszentandráson
- egyszer voltam vele babaúszáson, nagyon jó volt, a tusolást élvezte a legjobban, megpróbálta elkapni a vízsugarat a kezével
- kb. három hete a babakocsi sport részét használjuk, mert a mózesből nem látott ki és hiszti volt
- mindenkire mosolyog a szomszéd nénitől a turkálós lányig
- van útlevele és személyi igazolványa

Ja, és ha ez lehetséges egyáltalán, akkor én napról napra jobban szeretem.


Nincsenek megjegyzések: