vasárnap, január 27, 2008

Szomszédok

Tegnap gyönyörű napsütés volt és kimentünk Gazdagrétre fényképezni. Itt játszódott annak idején a Szomszédok (határszélen lakók biztosan emlékeznek Vágási Ferire, Taki bácsira, Julcsira etc.) Nem olyan változatosak a blokkok, mint otthon, de nyugalmat és biztonságot árasztanak, rendezettek az utcácskák, a parkok rendbe vannak tartva, nincs szemét. Aki szereti a lakótelepeket (képzelem, hányan vannak...) annak tetszene.



















Tárkonyos, rozmaringos raguleves

Eddigi legjobb levesem.

Hozzávalók:

20-30 dkg kockára vágott hús (csirkemell, borjú vagy sertés)
1-2 szál murok
1 gumó zeller
1-2 szál petrezselyem
2 kis krumpli
1 fej karalábé
egy fél konzervnyi zöldborsó
fél befőttesüvegnyi zöldpaszuly
1 nagy fej vöröshagyma
egy kis doboz tejföl,
1 fél citrom,
tárkonyecet,
2-3 evőkanál liszt,
2-3 evőkanál olaj
fűszerek: kakukkfű, rozmaring, só, bors (szemes és őrölt), petrezselyemzöld, babérlevél (4-5 levél)

A hagymát nagyon apróra vágjuk és az olajon üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a húst és addig pároljuk, amíg fehér nem lesz. Ekkor hozzáadjuk a kockára vágott (vagy durvára reszelt) zöldségeket: murkot, zellert, petrezselymet, krumplit, karalábét. Felöntjük vízzel, hogy teljesen ellepje és sózzuk, borsozzuk.
Addig főzzük, amíg a hús meg nem puhult. Közben nem árt leszedegetni a tetején keletkezett habot. Amikor a hús puha, beletesszük a zöldborsót és a zöldpaszulyt (ha nem konzervet használunk, hanem nyers zöldséget, akkor ezeket is a többi zöldséggel tesszük a levesbe), megszórjuk egy kis kakukkfűvel és rozmaringgal, teszünk még hozzá vizet (ha szükséges, a vizet főzés közben is pótolhatjuk időnként).
Az összekötözött petrezselyemzöld csokrot is hozzáadjuk a babérlevéllel együtt. Elkészítjük a habarást: a tejfölhöz folyamatosan adjuk a lisztet és gyorsan elkeverjük. Egy-két kanál levest teszünk hozzá, és abban oldjuk fel, hogy ne legyen darabos, majd beleöntjük a levesbe és meglobbasztjuk még egyszer.
Amikor felforrt kivesszük a petrezselyemzöldet és a babérlevelet (ez utóbbi megkeseredik, ha a levesben marad) és kidobjuk. Miután levettük a tűzről és egy kicsit hűlt, egy fél citrom levét csavarjuk bele és egy kicsi tárkonyecetet is teszünk hozzá.
Tálaláskor még lehet hozzá tenni tejfölt.

Ez volt a mai ebéd, még soha nem főztem ilyen finomat (mondjuk kellett hozzá P. segítsége is, mert mi libahúsból készítettük, amit le kellett szedegetni a csontról, ez egy gyötrelem, de ő megcsinálta :)
Tárkonyecetet apa adott, vett egy liter olcsó, román ecetet és 1-2 hétre belerakott egy csomó tárkonyt, majd leszűrte. Isteni finom.

csütörtök, január 17, 2008

Az ügyfélnek mindig igaza van

Ügyfélszolgálaton dolgozni vagy ezzel is foglalkozni olyan, mintha belesnél az ablakon, amire nem tettek függönyt. A hallgatóink egyike másika meglepően nyitott és bőbeszédű és olyasmiket is elmond, amihez egyrészt semmi közöm, másrészt meg nem érdekel.

Néhány típus

A mami
Legalább hatvan éves, ápolt, mosolygós; túl van már a gyereken, nagyrészt már az unokát is felnevelte, nem okvetlen özvegy, de az sem ritka. Tényleg nagymamiként viselkedik, épp csak arra nem ragadtatja magát, hogy képzés előtt odajöjjön és megcsipkedje az arcomat.
Az anyuka
Fiatal (harminc alatt), legalább három kisgyereke van otthon, évek óta nem szánt magára egy fél napnyi időt, úgyhogy ő az, aki szombatonként a legjobban öltözött a társaságból, kínosan ügyel rá, hogy kétszer ne vegye fel ugyanazt a ruhát, ha a tanfolyamra jön. A haja és az illata mindig kifogástalan, mindig minden papírt időben lead, kitölt, aláír, elküld, reagál a körlevelekre, megköszöni a figyelmet. Csak sajnos általában látszik rajta, hogy aludni még most se nagyon jut ideje.

Az egyetemista
Ő már tanulta mindezt az egyetemen, az oktatóink fele különben is a tanára, személyes viszonyban van vele, olyan szavakat mormol a decens háziasszonykák fülébe, hogy dekonstrukció, a szerző halála, narratíva, elbeszélői magatartás. Soha semmit nem ad le idejében, de kifogások és magyarázkodás tekintetében a csapat legkreatívabb tagja.
Az alkoholista
Ő a dolog gyakorlati részénél kezdi az írás mesterségét, már kezdésnél lehet tudni, hogy vagy az estéje végződött vagy a reggele kezdődött konyakkal (néha borral). Előzékeny, lassan és tagoltan beszél, mintha legfőbb gondja nem is a közlés, hanem az egyensúly megtartása lenne. Szívesebben jön be az irodába a papírjaiért, nem szereti a postát és sajnos emailje sincs.
A hízelgős
(mély szívfájdalmamra) egy nem túl népes csoport tagja. Ő az, aki az első körben áll, ha valamilyen technikai információt közlök a tömeggel, másnapra már teljesíti is. Felhív egy igazolás miatt, és közben nem győzi csodálni a munkám, a kitartásom, a kedvességem. Szeretem ezt a fajtát látni először a képzési napok reggelén, amikor félholtan beesek a terembe, mert soha nem mulasztja el megjegyezni, hogy szép a ruhám, a hajam, a szemem, a mosolyom.
A mesélős
Akad a hallgatók között is, de leginkább mégiscsak az érdeklődőkre jellemző magatartás, hiszen ismeretlenül jobban megy a kitárulkozás. Miket tudok meg egy-egy telefonhívásból? Például, hogy elvált feleség fizeti be volt házastársát a képzésre, aki egyébként iszik, de jó fiú azért, csak élni nem lehet vele. Amikor elváltak és anyu elköltözött a gyerekkel, aput kirúgták a munkahelyéről, a lakásban elszaporodtak a kártevők, a barátai otthagyták … és a nő most abban reménykedik, hogy hátha így lesznek hasonló érdeklődésű barátai a fickónak és nem lesz olyan árva szegénykém – és mindezt öt perc alatt ledarálta nekem. Ja, és nyilván a volt feleség fizeti a képzést, számlát meg ilyeneket neki küldjek.

Volt egy nő, aki tizenhét éves fiát hozta el az első alkalomra, odahozta nekem, bemutatta, elmondta, hogy hol fog ülni végig a fia, mire figyeljek, hogy szégyenlős, de szeretne barátokat, főleg verseket ír, ne ijedjek meg, hogy mindig feketében jár és derékig érő fekete hosszú haja van, csak védekezés, majd meglátom, milyen jól megleszünk.

folyt.köv.

vasárnap, január 13, 2008

Mondom is, meg nem is

Réka kérdezi, hogy mi volna, ha lenne szexblogom. Valószínűleg azt jelentené, hogy nem vagyok olyan szemérmes, mint amilyen pedig de.


Valószínűleg leírnám, hogy milyen volt az első, ami meghatározott aztán majdnem mindent; leírnám, mire (voltak) jók az egy estés-hajnalos mesék, hogyan hoztak és vittek ezek barátokat; milyen érzés szeretőnek lenni úgy, hogy tudod, akivel rendszeresen és kellemesen, az csak ennyit és téged nem; milyen, amikor már nem te, csak a megszokás bújik ágyba minden este; milyen, amikor gondjaid vannak és nem megy semmi; hogy a legizgalmasabb helyszínek (és időpontok) mit javíthatnak (vagy ronthatnak el) egy kapcsolatban. Leírnám, hogy mivel minden partner tökéletesen új és az előzőekhez képest más, ezért hányféle önmagamat ismerem e tekintetben. Elmondanám, hogy mit gondolok a szexuális segédeszközökről, vagy arról a közösségről, amelyikről J. beszélt tegnap este (fetisiszta bulik, kellékek, ruhák, részvevők, melegek és heterók).


Beszámolnék róla, hogy mit ír Sade márki az emlékirataiban, vagy a Justineben; vagy, hogy Szilágyi Gyula könyveiben (Tiszántúli Emanuelle és Nagyvárosi Emanuelle) hányszor találtam olyan elemzést vagy interjúrészletet, amelyik kiváltotta az „aha” élményt belőlem; hogy mitől tud egy egyszerű, egy oldalas mese izgató lenni.


De azt hiszem, a fentiek kifejtéséhez se indíttatásom, se bátorságom nincs, így a népmesei fordulattal élve oldom meg a kérdést: hoztam is, meg nem is.


Hátha azonban Rékuc, Felméri, Könyvbagoly és Sultanus Beatus többet írnak arról, amiről nem is.