Piros kis cipők

Azért szeretem a karácsonyt, mert ilyenkor tényleg mindenki itthon van, jut idő a ráérős ebédekre, a nagy mesélésekre. Többnyire minden évben ugyanazokat a meséket hallom a családi legendáriumból: hogyan vesztem el két évesen a tengerparton, mekkora volt a karácsonyfa, amit Udvarhelyről küldtek mamáék a vonattal, még 9O előtt, milyen ajándékokat kaptunk régen. Türelemmel hallgatom, mert anyáéknak ez fontos. Elmélázok közben azon is, hogy szemlátomást minden évben idősebbek lesznek: jól mérhető ez abban, hogy eddig egy történet csak egyszer fordult elő egy év karácsonyán, mostmár variálódik a dolog, van, ami többször is előjön egy-egy ünnep alatt.
Ma anya mesélt egyet, amit azonban még soha nem hallottam.
Összesen 3 dédnagymamámat ismertem, ebből kettőre emlékszem, a harmadik, Teréza mama akkor halt meg, amikor én két éves voltam. Már nagyon rosszul volt, amikor anyáék elmentek Udvarhelyre, mire odaértek várta őket a telefon, hogy jöjjenek, mert elment. Kaptam valakitől egyszer egy piros kis cipőt, mama a halottas ágyán, élete utolsó perceiben ezeket a piros, ici pici gyerekcipőket puszilgatta... Most érzem igazán, milyen jó lenne emlékezni valakire, aki ennyire szeretett.

Csomag a virtuália karácsonyfánk alatt (is)

Ehhez a képhez nem is nagyon van mit hozzáfűzni, maximum csak annyit, hogy ő maga fényképezte az M-eket hozzá, ennyi mindenről jutok eszébe! :)

A Mi saját karácsonyfánk

Múlt vasárnap a cég megtartotta a nagy, ünnepi, évzáró vacsorát. A budapesti Mongol étteremben voltunk, életem egyik legnagyobb kajás élménye volt (talán csak a törökországi nagy kajálás vetekszik vele...). Mire hazaértem, sötétben, feldíszítve, ez a fa várt otthon. Utoljára kicsi gyerekként volt így, a kedvemért karácsonyfa, de mégis, így, közös, kettesben csodált fánk még sosem volt. Azt hiszem egyre jobban tetszik nekem ez az együttélés :)

Városrész és utcanév - nem is rossz

Azt, hogy Pesten van Emőke utca egy piaci vásárlás előtt mutatta meg a Kedves, már akkor kinéztem magamnak egy utcanévtáblát, hátha egyszer majd sikerül egyet elhozni.
Azt, hogy immár más is van (illetve immár mi is tudjuk, hogy van), ma küldte el. Egy szavam sincs: városrészt hívnak úgy, mint engem (vagy engem hívnak úgy, mint egy városrészt?...)

Korona a Keletiből..

Újra itthon, bár még mindig felelmás érzések között. Egyrészt jó, mert már nagyon vágytam a szüleim után, és jó látni, hogy mennyire vártak haza. Másrészt P. otthon maradt, és ez most valahogy nem az igazi, valahogy mostanában már nem szeretek egyedül aludni...

A Korona nemzetközi gyors átkerült a Keletibe. Soha nem tudom kiszámolni, hogy mennyivel a vonat indulás előtt menjek jegyet venni. Volt, hogy egy órával előtte olyan sor volt, hogy reszkettem, hogy lemaradok, máskor meg 20 perccel előtte már meg is volt a jegy. A ma volt a csúcs: 1 óra 17 perccel az indulás előtt már kint álltam a peronon, kezemben a jeggyel, a vonat meg sehol. Se egy nyamvadt jel, hogy merre keressem, melyik peronon. Odaslattyogok az információhoz a fél mázsás bőröndömmel, mire a nő: "Ó, nagyon korán tetszett idejönni! Nem tudom megmondani, hogy melyik állásról megy a vonat, csak az indulás előtt 20 perccel." Döbbent kérdés: "Nem minden nap ugyanonnan indul?!" "Ó, nem, dehogy, ez Magyarország, mit képzel?!" Csak egy apró megjegyzésem van: Váradon a Korona emberemlékezet óta az 5. vágányról indul...