csütörtök, május 28, 2009

Ó, mondd, te kit választanál?

Tudom én, hogy huszonhárom négyzetméteren nem lehet túl nagy apparátust tartani, és valahogy csökkenteném is a 18 táska számát, csak még azt nem tudom, hogyan. Mert ugye van amitől nem válunk meg, mert szép, van, ami praktikus, van, amivel utazunk, amivel színházba járunk, amivel munkába (ha sok a cuccunk, és van arra is, ha kevés), van nyári, van téli vízhatlan, van ami belefér a bicikli kosarába, van, amivel tárgyalásra megyünk, és van, ami emlék (hogy az ajándékba kapottakról ne is beszéljünk). Legutóbb már csak úgy kaphattam ajándékba táskát, hogy megígértem, cserébe három másikat hazaviszek Váradra. És itt a baj: melyik legyen az a három? Amiket nem használok, már rég hazaköltöztettem (úgy kb. 4-5), de még mindig van 18, amiből most háromnak megpecsételem a sorsát. Persze el lehetne ajándékozni, de akkor úgy érezném, hogy elárultam a táska és köztem lévő igen intim viszonyt.

Lássuk, miből élünk.

1. Kolozsvár forever
A legerősebben ehhez a táskához kötődöm. Kolozsvárra felkerülve egyetemre az első ösztöndíjamból vettem, el is vitte az összes pénzt. A Hasdeu bentlakások felé menve a kanyarban volt (van?) egy irgalmatlanul kicsi és drága táskabolt. Az eladólány élethosszig tartó garanciát vállalt, mármint az életem hosszára vonatkozót. Bármi baja van, vihetem, ingyen javítja. Azóta eltelt nyolc év - egyszer sem voltam arra. Erős, vízhatlan, praktikus, megbízható.
Egyszer vonattal mentem haza Pestről és egy lány azzal állított be a fülkébe, hogy beül, mert ő is Kolozsvárra megy. Mondom, honnan gondolja, hogy én is? Hát, a táska, itt és itt vettem, ennyi és ennyi volt, neki is (meg vagy száz filósnak) is ilyen van.


2. Amerikai módi
Ettől biztos nem válok meg, és nem csak azért, mert akármikor is viszem magammal, legalább egy ember megkérdezi, hogy honnan van. Rékuc kozta Amerikából, kicsi, kézitáska, bőrből, külső-belső zsebbel, ez is elnyűhetetlen.

3. Világosbarna bőr
Erre a darabra azt mondanám, hogy anyja neve ismeretlen. Nem biztos, hogy ajándékba kaptam, de pont akkora eséllyel vehettem a feketetói vásáron, mint egy váradi turkálóban.

Munkába hordom, biciklivel akkor jó, ha a kosár tele papírokkal és egyebekkel, mert simán lehet átvetve hordani. Van egy kis hibája (ami a képen ugyan nem látszik), de ez is rezisztens példány. Utazáshoz is kiváló, pénztárca, cigi, papírzsebkendő, ipod, kulcsok, telefonok - mind belefér. Nyáron jó hordani a világos színe miatt, de télen sem ázik el. Egy baja még van: a pántja kezeletlen bőr és emiatt kicsit szöszöli a ruhát.

4. Rockos beütéssel
Klasszik kis fekete táska, szegecsekkel. Elegánsan vad. Színházba talán nem, de egyéb kulteseményre még hordani fogom. Ennek van a legnagyobb esélye hazamenni, mert viszonylag ritkán használom, anyukám viszonyt pont divatos lenne vele. Hogy honnan van, azt már nem tudom, így érzelmileg sem visel majd meg az elválás.


5. Narancssárga pipacsok
Itt megint komoly emlék-faktorral kell számolni: az első P.-vel vett táska, a 2007-es Filmszemlén lődörögtünk a Mammutban, amikor megláttam egy kirakatban. Nagyon drága volt (P. nem ismerte még ezt a szenvedélyemet), de megvettünk, potom hetesezer magyar forintért. Lakkszerű (lehet, hogy bőr), válltáska, praktikus, ha kell elegáns, nagy méretű táska. Ezt vittem magammal az állásinterjúra és ezt használom, ha valamilyen tárgyalásra megyek. Nem hiszem, hogy hazavándorol.


6. Fordítottbőr barna válltáska
Nagyon sokáig kuncsorogtam, míg Rékuc nekem adta (igen, a legtöbb tőle van, nálunk felfelé megy az öröklődés), szerintem turiból van. Nem túl praktikus, mert nincs benne zseb, alig fének el a legszükségesebbek a belső térben, de szép - főleg a csattja.

7. Remember Kapolcs
2006-ban vettük, nyáron, a valahanyadik, nekem az első Művészetek Völgyében. Szőttes, csíkos, praktikus, de egy ideje nem hordom, mert a cipzárja nem bírta a megpróbáltatásokat.


8. Tréneri utazó
Nagyon új darab, kimentünk az Outletbe nadrágot, felsőt, meg ilyeneket venni, de semmi nem állt jól, így vigasztalásként megvettem ezt. Ha képzésre megyek és ott kell aludni, akkor ezt viszem: papucs, laptop, ruhák, pipere - minden elfér benne.

9. Nagy barna melák
Szerintem ez a váradi ócskáról van, szintén fordítottbőr, egy ideig sokat hordtam, aztán megkapta a táskák gyerekbetegségét: kifeslett a bélése. Nem látszik, de idegesítő, hogy behajítasz valamit a táskádba, és legközelebb a bélés alól kell elővakarászni, lehetőleg pénztárnál, fizetéskor, hogy jó sokan lássák.


10. Narancsból bármi jöhet
Illetve téglavörösből, mert ez az, de a pasimnak a narancs érthetőbb. Kicsi, praktikus, sokat hordom munkába, vagy este kocsmába. Van hozzá fa narancssárga nyaklánc, karkötő, fülbevaló, felső. Szintén bőr, bírja a gyűrődést.


11. Pink panter
Szintén friss, anyáéktól kaptam szülinapra, egy baja van: nem bírja el a laptopot. Tolnára mentem képzést tartani, és majd megszakadt szegény, úgyhogy ezentúl csak nagy méretű, de kis súlyú cuccokat teszek bele. Ez szerelem volt első látásra.


12. Klasszik kis barna
Nem is tudom, mikor és miért hoztam fel, nagyon ritkán hordom, inkább elegáns mint bármi egyéb. Ja, és ez műbőr, kipróbáltam. De belül praktikusan sok zseb van benne, telefonnak, pénztárcának, és belefér a határidőnaplóm.


13. Hangverseny-táska
Szinte csak akkor hordom, ha a MÜPÁ-ba vagy a Zeneakadémiára megyünk, ez a klasszikuszenei táskám: papírzsepi+telefon+pénz. Van hozzá szép, hosszú fekete gyöngysorom.

14. Sporty girl
Szinte az egyetlen sportosnak is elfogadható táskám, még soha nem hordtam. Ajándékba kaptam P. szüleitől, a színe mindent überel, de a laptop sajna nem fér bele. Az anyaga az a puha, füss-szerű cucc, jó odabújni hozzá.

15. Zöld bőr
Ezt is Rékuctól könyörögtem el, jót szórakozott rajtunk a munkahelyemen mindenki. Nagyon sokat hordtam, minden belefér, praktikus zsebek, szép zöld árnyalat, csak a pántjával lett valami és most kicsit hanyagolom. Vésztartalék, ami bármikor bevethető.


16. Flower power

A legkisebb táskám, gondolom mondanom sem kell, kitől van. A legkedvesebb, esős reggeleken az egyetlen megoldás, hogy jól induljon a nap. Nem túl praktikus, mert kapcsos, nincs cipzárja, a pénztárcám is alig fér el benne, és azon kívül nagyjából semmi, de ez is tuti marad.

17. Csíkos retró

Rékuc, ugye. Tavaly nyáron volt nagyon nagy sláger, szerintem az idén is az lesz, ideális méretek, kézbe és vállra egyaránt jó, van zseb a telefonnak belül, egyetlen hátránya, hogy a lógó bigyókkal lehet bezárni, nincs benne cipzár. Lingrispílre (ezt így írjuk?) alkalmatlan.

18. A zöld virágos
Szülinapi ajándék, P. szüleitől, most ezzel járok. Igazából azért vettem meg, mert lett egy gyönyörű zöld felsőm, amivel egyszerűen pazar. Külön jó, hogy a bélése vízhatlan, így védi a benti löttyöktől (ha baj van) a külsejét, és fordítva. Pont ma borult rá egy pohár víz, de bent csontszáraz maradt minden cucc.

Hát, ennyi lenne.
Ismételjük akkor át, miből kellene kiválasztani azt a hármat, ami megfáradva hazatér.

10 megjegyzés:

Magyari Tivadar írta...

A hatos számút választom. Az "kisédes". Egyik ex-kedvesem jutattja eszembe.

Az egyes számú Erzsibirit jutattja eszembe, aki 45 évesen akarja megszülni az első gyerekét, addig nyolc doktori címet szerez tizenegy egyetemen.

A második számú Sárit jutattja eszembe, aki egy ilyen táskát úgy meg tudott tömni, hogy cipelhetted neki.

A harmadik Mariska-Rozálit idézi fel, valóban rezisztens.

A negyedikről általában hangos(kodó), harsány, bőbeszédő nők jutnak eszembe.

Az ötödik, ó!, Ellára emlékeztet: a felejdékenység, szórakozottság, gondtalanság, kiegyensúlyozottság, mindig fűszerezettség.

A hatosról már volt szó. A heteshez hasonlókat diáklányoknál szoktam látni gyakran.

A nyolcas egyik anyósra emlékeztet.

A kilences Jucikarolina stílusa, de ő még csak projekt.

A tizenhatos anyu stílusa, nyugdíjas korában.

A többi ronda ( :P).

Szóval, a hatost választom.

M! írta...

Rondaaa?! (:P), látszik, hogy a pasik másképp gondolkodnak, P. most azt kiabálja bentről, hogy teljesen egyetért veled.

Az a jó ebben a sokféle táskában, hogy ahány, annyiféle lehetsz velük.

Az a furcsa, hogy bár ezek különböző méretű táskák, mégis, akármelyiket is hordom éppen, mindet úgy, de úgy meg tudom tömni, hogy csak na! Minden, hogy pirinyó vagy nagyterű, amekkora, annyi cuccot viszek magammal :)

Akkor egyelőre a hatos számú megmenekült a hazaküldéstől.

Rekuc írta...

4, 7, 9.

Kepzeld, hoztam Amcsibol 2 Vera Bradley stilusu taskat, ha erdekel... :-)

M! írta...

Gondoltam, hogy ezt a hármat választos majd, én is ezeken gondolkodom :)

Naná, hogy érdekel a két új táska!!! Azonnal tessék lefényképezni és átküldeni a képeket.

Csakogy hazaértetek, milyen számon hívhatlak? Mert reggel óta felváltva hívjuk a magyar, cseh, angol, amerikai, román számaitokat, de egyiken sem érünk el.

Vagy hívj te rdsről.

Rekuc írta...

Jó választás volt a táska, bónusz pénztárca is jár hozzá, ugyanolyan anyagból! De a valóságban picit világosabb, zöld-rózsaszín inkább... Remélem nem baj!

geréb marika írta...

Az elsőre még én is emlékszem :)

M! írta...

:))
Harmadéven a lakásban mind a négyünknek ilyen táskája volt: Orsinak, Melinek, Klárinak, nekem. :)

Névtelen írta...

nem tudom mennyire el meg a post aktualitasa, de azert megprobalkozom:)...a 4esre jo alternetiva a 13as, szoval szerintem a 4es mehet...a 9es ha tenyleg annyira leamortizalódott szintén hazaküldhető...talan a harmadik helyre a sportos lila kerulne...faj a szivem ezt mondani, hiszen LILA...pusza...jah es Anna voltam:)

M! írta...

Amíg haza nem tudunk menni autóval, addig él a dolog, most azt találtam ki, hogy minden nap másikat hordok, lássam újra egyben, milyen.
De a befutó három helyre (ami menjen haza), egyelőre nálam is a négyes és kilences pályázik elsősorban, Anna, te a vesémbe látsz :)

Réka írta...

Jelentem Kolozsvárról, az 1-es lelőhelye elköltözött: a Brassaival srégen szemben, a Kossuth Lajos utcában laknak. Nemtom, elköltöztek-e vagy csak terjeszkednek. Én az első variánsra tippelek.
A 17-esnek nem túl hosszú a pántja? Mert az enyémmel (hasonlóval) ez a baj.
Nem tippelek, hogy mit vigyél haza, mert sajnos beleszédültem a kínálatba :), és most hirtelen nagyon felnézek a saját mértékletességemre :D