péntek, szeptember 28, 2007

Az ész a fontos

A főnökömnek van egy különbejáratú elmélete arról, hogy az ember (leginkább a szebbik nem) akkor festi meg a haját, ha valami probléma van a.) a magánéletével b.) még szűkebben a szexuális életével. Ezt ugyan nem nekem mondta, hanem a kollégáim figyelmeztettek rá, hogy ne lepődjek meg, ha rámkérdez a folyosón, hogy minden rendben van-e.

Kilencedik osztályban festettem meg először a hajamat (semmi baj nem volt se a magánéletemmel, se egyébbel) egyszerűen azért, mert változásra vágytam. Időnként elővesz egy ilyen változtassunk valamit érzés, és ilyenkor nincs biztonságban sem a lakás (átrendezek valamit), sem a ruhatáram (kicsit költségesebb, de működik) és úgy látszik, a fejem sem. Nagyon élveztem annak idején a meglepődött arcokat, ahogyan konstatálták, hogy már nem szőke, hanem barnás vörös a hajam. Szerettem a vöröset, barnát, feketét, mindet, csak az alap szőkét nem nagyon. De a festékek kicsit elszívták az amúgy dús hajamat, és egyszer csak azt határoztam, hogy legyen megint az eredeti, pihenjünk egy kicsit.
Három éve(ig) szőke (volt) a hajam, új barátaim és munkatársaim már így ismertek meg, sőt P.-vel is így találkoztam.

Most vörös. Égő. Intenzív. Nem kurvás, csak vörös. Ha álmodom, még mindig szőkén jelenek meg magamnak, és még minden reggel rá tudok csodálkozni arra az emberre, aki szembenéz velem fogmosás közben.

Egy nőnek, azt gondolom, kell a változás időnként. Pasit nem akarok változtatni, mert a mostani tökéletes (nem túlzás, tényleg az, kislánykorom álma, de erről máskor), a 23 négyzetméter nem ad lehetőséget lakberedezési hóbortjaimnak (beköltözni egy agglegény-forma lakásába azt jelenti, hogy betömöd a lyukakat: beömleszted könyveid egy részét, ruháidat, kencéket, táskákat, kendőket, cipőket) , a ruhatáram bővül, de ezt Pesten nem lehet másképp (amikor négy-öt turkáló mellett mész el naponta), szóval marad a fogyókúra és a haj. Nos, a fogyókúra megbukott, hadd ne részletezzem.

Sokak szerint jól áll, a közvetlen főnököm szerint kár az angyali szőkéért (?), de nekem tetszik, meg amúgy is...

szombat, szeptember 22, 2007

Dögrováson

Mindig nagyon várom a hétvégét, mert nagy terveim szoktak lenni: takarítás, rend, olvasás, főzés, séta, ilyenek. Mióta tavasszal és ősszel szombat délelőttönként is dolgozom persze nem sokra van időm. Mindenki megvadul péntek délben a hétvégétől, én meg csak szombat délben szusszanok és könnyebbülök meg. Így nagyon örültem annak, hogy a nagy hajrá előtt a mostani hétvége szabad, gyönyörű ősz van, napsütés, szellő, nagy tervek. És akkor beüt a mennykő.

Kedves kollégám munkamániás (persze megértem, hogy sokat van bent, ha munkaidőben irányítja az új háza építési munkálatait) és bármennyire is nyilvánvaló volt szerdán, hogy beteg (nátha, köhögés, takony) csak bejött dolgozni és a nyakamba tüsszögte a kis bacikat. Csütörtökön és pénteken még azt hittem, én vagyok az erősebb. Elkezdtem alkalmazni a bevállt módszert: neocitran, strepsils, és töménytelen mennyiségű tea. Ennek mára az lett az eredménye, hogy már nem érzek egyáltalán semmilyen ízt, venni kellett egy rettentő erős paracetamol tartalmú gyógyszert és egy százas papírzsebkendőt. Előszedtem az összes olyan teát, amit nem szeretek már: ha úgyse érzem az ízét, akkor ez a legjobb alkalom arra, hogy elfogyjanak. Hársfateát is ittam, hátha. Semmi. Legalább öt liter forró folyadékot nyeltem ma le, feküdtem egész nap (amitől nyilván elgyengültem kissé), de ha megróbáltam feltápászkodni, csak egy erős szúrást éreztem a fejem tetjén. Akkor asszem egyelőre ennyit a teákról, amiket azért rendületlenül iszogatok.

Azért egy jó dolog mégis történt (azon kívül, hogy P. hozott egy csomó tésztát a cukrászdából): elkezdtem olvasni Moldovától a Bűn az élet... című riportkönyvet. Nemrég fedeztem fel magamnak és faltam fel rekord idő alatt a Pénz szagát (a kamionosok életéről) és egy másik rövidebb írásokat tartalmazó könyvét. Könnyed, olvasmányos, érdekes. Ha nem folyna ki menetrendszerűen öt percenként a szemem a hűléstől, most is olvasnék. De így csak vissza vánszorgok az ágyba és megnézem a mai 4-5. sorozatot: ha már úgyis leamortizálódott a szervezetem, az agyam se maradjon ki a mókából.

csütörtök, szeptember 06, 2007

Hrvatska Kronika

Megvolt a nyaralás nr. 3. és jobb volt mind az előző kettő. Klasszikus kis szabadság volt: városlátogatás, fürdés, napozás, olvasás, alvás, láblógatás, kemping, sátor, helyi kaja és pia.
A képek is beszédesek, de azért következzen egy kis mérleg.
A legek legje: a búvárkodás, csóringer kis piaci szemüveggel és úszóval, de régen történt már velem ennyire jó dolog.
A csalódás: a tengeri herkentyűs spagetti a kempingben, Zigovosceben, ami jó ötletnek tűnt, de nem hasonlított a budapesti Pink Cadillacbeli névrokonához, így egy darabig semmilyen tengeri eredtű kütyüt nem akarok látni vagy szagolni.
Könyvek: Nyerges András: Voltomiglan és Hesse Narziss és Goldmundja.
Az egzotikum: a boszniai Mostar, az újjáépült híddal, és azzal, hogy megint csak áldani tudom a 2004-es törökországi két hetet, azokat az emlékeket hozta vissza.
A döbbenet: mindkettő a horvát kempingekben ért. Az elsőben nem beszéltek angolul, így egy kicsit nehezen verekedtük ki magunknak az extra kilátást a low budget árért (hiába, az otthoni rutin nem múlik el nyomtalanul; ugyanakkor a második kempingben ilyen gond nem volt, lelkiismeretfurdalás nélkül foglaltunk el a sátrunkkal egy first line helyet a másodvonalbeli árért). A másik dolog, amit a mi tengerpartunkon sem lenne rossz megoldani, az a vizesblokkok (tusoló és vécé) példás felújítása és rendben tartása. Tiszta, kényelmes, tágas.
Amit nagyon a szívembe zártam: Sibenik, Trogir és Split óvárosa. Kicsit olyan, mint Segesvár, csak sokkal nagyobb, sejtelmesebb és forgalmasabb.
Amit mi soha nem érünk el: azok a jachtok, amik fentebb említett városok kikötőiben vesztegeltek. Én még soha nem láttam előben olyan luxust, mint amit a Sibenikben pihenő, a mi moteleink méretét felülmúló, úszó, afrikai otthon jelent. Barátságosan kergette apuka a fiát a három emeleten, a kikötő turistáinak nem kis örömére.
A kedvenc ital: körtelikőr. Nem tudom, hogy látott-e körtét, de a magunkkal hozott üveg tartalma vészesen fogy.
A nagy megelepetés: horvát oldalon, a határtól 20 km-re megállt az autó. Elindult, majd 19 km múlva megint megállt. Áttoltuk. (toltam én már Daciát nemcsak határon, de a szlovéniai Lendva főutcáján is, hát ez a Skoda se fogott ki rajtunk). Utolsó utáni esténket egy benzinkúton töltöttük, mert a kaposvári autóvillamosságiak is Horvátországban nyaraltak, és vasárnap délután az ördög se akart ránézni az autónkra.

Ja, és a nagy tapasztalat: időjárásjelentésnek hinni - csak gyomorgörcs feleslegesen. Amikor elindultunk, bekalkuláltunk három esős és hideg napot, ehhez alig győztük venni a Janát a 30 fok feletti hőség miatt.

A Krka vízesés(ek), tavak: meleg és hihetetlen


Az új szerelem: búvárkodás: tengeri sünök, kagylók, kövek, fű



Skradin, a Krka Nemzeti Park mellett



A hajón, ami ugyan nem jacht, de legalább nem kellett gyalogolni visszafelé



sibeniki otthon



Reggeli látkép: first line for low budget



Ez nem photoshop!!! (csak hosszú záridő)



Mostar: az újjáépült híd (don't forget: 1993)



Mostar este



Az örök szerelem: a blokk (bárhová megyek, a blokkokat meg kell nézni, így Splitben is)



Közelebbről is



Stílus Splitben



Ez is Split