MV

Na, kedveskéim, mi elmentünk Kapolcsra, aki ott jár, mindenképpen hívjon telefonon (szám az iwiw-en)!
A programokról csak ennyit: www.muveszetekvolgye.hu (Csík zenekar, Irodalmi Jelen, Lovasi, Kistehén, színház.... beszámoló kb. másfél hét múlva :)

Vesszőparipa, hejjjjj!

Az augusztusi, váradi Kárpát-medencei nyári egyetem témája az oktatás, lesz hétfőn egy kerekasztal-beszélgetés, ahol a felsőoktatás jelenlegi helyzetéről és lehetőségeiről fogunk közösen gondolkodni. Ezúton is köszönöm T.-nek, hogy nem feledkezett meg rólam, és meghívott, nagyon fontos volt ez nekem, sokminden miatt.

Készülök erre a beszélgetésre, ráadásul tegnapelőtt jöttek ki a ponthatárok ideát, hát eszembe jutott néhány dolog.

Ha belegondolok, hogy végzősként milyen kényelmes a központi felvételi és mennyi lehetősége van emberünknek kiválasztani a neki megfelelő szakot, akkor meghűl bennem a vér, hogy nálunk milyen esetleges az egész.
Pedig csak néhány olyan kérdés van, aminek a helyes megválaszolásával (vagy feltevésével) mindjárt kevesebben hagynák ott az egyetemet első éven (és ők járnak jobban), vagy szenvednének négy éven keresztül. Tudom, hogy utópisztikus azt gondolni, hogy mindenkinek sikerül a neki legjobban megfelelő szakot választani, bejutni és elvégezni, de legalább tendálhatna valamerre erre az egész felsőoktatás. Mert ez nem kisebbségi probléma, hanem bizony a román diákok se sokkal informáltabbak.

Mit kellene (legalább) tizenkettedik elején tudni ahhoz, hogy könnyebb legyen dönteni:

- mit fognak tanulni 4 év alatt az adott szakon (ehhez ugye kellene egy normális tanterv, ami fedi a valóságot, nem pedig félév eleján kideríteni, hogy az x nevű tárgy alatt y-t fog tartani valaki)
- mit lehet majd kezdeni a diplomával (karriertippek, sok-sok felmérés, hogy mások mit dolgoznak egyetem után, hányan maradnak a szakmájukban, a munkaerőpiac kb. mit vár el, legalább tendenciák szintjén; a Babesen amikor veszed ki a diplomádat kitöltetnek veled egy kérdőívet és tudtommal szociológusok választották ennek elemzését államviszga témául, csak az eredményt nem nagyon láttam)
- és VÉGÜL (ha már az előzőeket tudjuk): mi kell a felvételin, mennyi a tandíj (amit nem változtatnak meg évente), van-e ösztöndíj, bentlakás, stb.
- és ami tapasztalatom szerint a legjobban érdekli a végzősöket (és aminek egyébként nem sok értelme van): milyen médiával lehetett bejutni egy éve;

És a hab a tortán az lenne, ha mindez egy szép, tartalmas felvételi tájékoztató nap keretén belül még decemberben megvalósulhatna, és párosulna egy folyamatosan frissített adatbázissal, ami könnyen elérhető mindenki számára.

Csakhogy: ehhez nagyon sok pénz, sok (rendesen megfizetett) főállású alkalmazott kell és akarat; nemcsak civil, de politikai szinten is.

És akkor arról még szó sincs, hogy össze kellene kapcsolni a középiskolát az egyetemmel, hogy a lehetőségek és a képességek tudatában lehessen egyetemet (vagy szakmát!) választani.

Azt nem tudom, hogy miért olyan elrettentő egy jó szakma, miért akar mindenki egyetemet végzett lenni? Ha jó varrónőt, cipészt keresek, nincs, mert mindenki "tovább" tanul. Szakács, cukrász, asztalos, kőműves, ács - hova lett a becsületetek?

Barna vs. fehér

Hagyományosan fehér bőrű vagyok, minden nyáron rajtam szórakozott mindenki, amikor még augusztus végén is tejfehér lábakkal flangáltam az utcán. Soha nem szoláriumoztam, valahogy nem éreztem késztetést arra, hogy beüljek egy teknőbe és várjam a csodát. Napozni nem szeretek, egyszerűen unom, hogy fekszem a napon, 30 fokban, csorog rólam a veríték; olvasni nem tudok, mert vakulok meg a fénytől és utálok arra gondolni, hogy csak még öt percet bírjak ki, csak még négyet, hármat...

Ezelőtt jó pár évvel égtem le utoljára brutálisan: felhólyagosodott a vállam, napokig izgultam, hogy mi lesz, ha kipukkannak a gombostűfej nagyságú dombok a hátamon. Az orvos azt mondta, hogy hát, ez bizony másodfokú égés, ne menjek a napra és aludjak mindig tiszta lepedőben (nem tudom, mit gondolt, hogy máskor subán alszom vagy szénában?!) Aztán szépen kipukkantak, én lehámlottam és megfogadtam, hogy soha többet Nap. Nem is volt baj mostanáig.

A hétvégén a 40 fokos (és ez sajnos nem irodalmi túlzás) hőséget kivédendő lementünk a Balatonra. Gyönyörű strand, fák, fű, víz. Estére mindenki elment, vadkemping, jó levegő (meg úgy kb. százezer szúnyog). A vízben felemelő volt: akkora hullámok voltak, mintha a tengeren lennénk. És ez lehetett a baj, mert a Napnak ugyan ellen tudok állni, de a játéknak és a pancsolásnak?...

Tegnap délben már gyanúsan húzódott a karom és az arcom, de a lesúlytó eredményt csak itthon láttam: olyan az arcom, mint egy egy hetes csecsemőnek, aki az éjszakát üvöltéssel töltötte. Röhögnöm kell, ha tükörbe nézek, azazhogy kellene, de a mozdulat felénél akkorát sajdul az arcom, hogy csak erőtlen vigyor lesz belőle. Most csak azért imádkozom, hogy a hólyag és a hámlás részt ezúttal valahogy megússzam.

Szóval, én leszámoltam azzal, hogy valaha is vadítóan és kívánatosan barna legyek. Jó nekem a fehér is, legfeljebb, ha nagyon nekikeseredek, akkor arra gondolok, hogy a 18. században a fehér volt a divat a nemeskisasszonyoknál.

A tengeri nyaralásra pedig az 50 faktoros naptej és a széles karimájú kalap mellé csak és kizárólag len és gyolcs hosszú ujjú ruhát és hasonló anyagú szoknyákat viszek, mert nincs kedvem még egy éjszakát forgolódni a leégett vállam, hátam, karom, arcom és mindenem miatt.

Egologo

Olvasgatom időnként, ma este is a 40 fokos hőségben katt oda, gyorsan pásztázom a friss bejegyzéseket. Vissza. Ismerős cím, jé, valaki nagyon hasonló címet adott egy bejegyzésnek. Jé, a blog neve... M! Hm. Utoljára vagy hat éve egy reggel Tusnádon (úgyis egész héten a táborban járnak a gondolataim) voltam így meglepődve és tettem fel magamnak a kérdést: hogy kerültem ide? Jó lenne, ha most is kiderülne, bár most kíváncsibb vagyok :)

Mérleg - jobb híján

Megvolt az idei első nyaralásunk. Egy hetet kóboroltunk a történelmi Máramaros területén: Nagybányán és környékén, Máramarosszigeten, Borsafürdőn és Torockón.
A mérleg:
- 600 kép;
- négyszer ettem pacal levest;
- megnéztünk legalább 10 fatemplomot;
- fürödtünk (illetve csak P., mert nekem leégett a karom és nem mertem vele belemenni a kétes tisztaságú sós vízbe);
- három különböző szállást próbáltunk ki;
- jártunk a vidám temetőben;
- elköltöttünk egy csomó pénzt belépőkre és brossúrákra (amiket jobb helyeken ingyen adnak...);
- autóztunk 1300 kilométert;

Ebben a melegben nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy leírjam milyen volt a kis kirándulásunk, de annyira még képes vagyok, hogy néhány képet betegyek ide: