Egy-két évvel ezelőtt (van az három is...) öt hónapra abbahagytam a cigarettázást. Ha a dolog pénztárca kímélő hatását nem nézem, még akkor is megérte: illatos ruhák, jobb erőnlét, több életkedv, kifinomultabb ízlelés és szaglás.Tartott ez egészen az első slukkig. Első rászokásomkor is abba a csapdába estem bele, hogy csak egy szálat, miért lett volna ez másképp a visszaszokásnál? Nem tudom, hogy mi változott a viselkedésemben az alatt az öt hónap alatt, képtelen vagyok kívülről látni az akkori önmagamat.
De most egy enyhe gyomorrontás következtében alkalmam nyílt megsejteni az akkori reakcióimat, mert P. öt napja nem gyújtott rá. Első nap az ágyat nyomta, szóba se jött a cigi, zárt ajtók mögött telt számomra a vasárnap. Hétfőn már megjegyezte bátortalanul, hogy:
- Tegnap nem is gyújtottam rá.
Ugyanez kedden:
- Már két napja nem cigiztem!
Szerdán:
- Mióta leszoktam a cigiről...
Ma (csütörtökön):
- Látod mióta nem cigizek...
Tíz perccel a fenti mondat után:
- Adjál csak egy slukkot, hogy lássam, milyen rossz neked! - ... - Pfúúúúúj!
Nincs semmi bajom azokkal akik nem cigiznek. Van ismerősöm, aki kipróbálta, nem tetszett, ma sem cigarettázik. Volt olyan is, aki a terhesség miatt szokott le. Olyan is, aki soha ki se próbálta. De minden nem cigiző közül azok a legelvetemültebbek, akik leszoktak; azok orrát csavarja a legjobban a cigifüst, a szag.
Megértem, persze, hogy meg. Ne is legyen kísértés. De azért az is eszembe jut, hogy az én nagy lelkesedéssel elkezdett 90 napos fogyókúrám sem bukott volna meg olyan csúfosan négy nap után, ha mondjuk nem egyedül csinálom. Vagy ha nem keményítő napon kezd el kocsonyát enni citrommal, amikor nekem kizárólag a főzelék lett volna engedélyezve. (persze, azt is be kell ismerjem, hogy akaraterőből is rámférne még egy vagonnyi... lehet, hogy ezért nem szoktam még le?...)
Most látom csak, elfogyott a cigim. Lehet tippelni, hogy lemegyek-e új dobozért, vagy szolidarizálok.
