vasárnap, január 31, 2010

Képírók labdája

Tempetőfi kérdése óta gondolkozom azon, hogy melyik az öt kedvenc filmem. Azért nehéz kérdés ez, mert nagyon kevés filmre emlékszem kristálytisztán, legtöbbször csak érzések maradnak meg bennem, most ezek közül kellene kiválasztani a kellemeseket. Márpedig azokat hamarabb elfelejtem, mint a dühöt, felháborodást. Fene tudja miért, de a kellemetlen filmélényekre jobban emlékszem.
De azért lássuk azokat, melyeket - mondjuk - szívesen nézek újra, melyektől kicsit megváltozott a gondolkodásom.
1. Bergman: Jelenetek egy házasságból
Akkor néztem meg először, amikor feljöttem Pestre. Nem szerencsés ezzel a filmmel kezdeni egy kapcsolatot, de hát ha már így alakult, nincs mit tenni. Két ember viszonya, a se veled se nélküled érzés, a méltóság elvesztése, a titkos kapcsolatok, a megcsalások, a döntések vállalása, mind-mind benne vannak ebben az alkotásban. Erős idegzetűeknek és a magukban és kapcsolatukban nagyon biztosaknak ajánlom.
2. Yimou Zang: A repülő tőrök klánja
Bár a Port.hu akciófilmnek írja, nekem szerelmi történetként maradt meg. Gyönyörű képek, ráérős történetvezetés, változatos színek és tájak, szürreáliába hajló megoldások. A történet valójában elhanyagolható, a három főszereplő viszonya elgondolkodtató és végtelenül szomorú.
3. Erdőss Pál: Adj király, katonát!
Erdőss Pál filmjét szinte már betéve tudom, nem mulasztottam el egyetlen alkalmat sem, amikor vagy a magyar 1 vagy a Duna vetítette (mondjuk, ez nem volt több, mint 4-5). A Budapesti Iskola dokumentarista játékfilmje hiperrealizmussal mutat be hétköznapi helyzeteket, játszmákat, kilátástalan életeket. Ez sem az a vidám, könnyű, esti kikapcsolódást nyújtó film.
4. Christian Mungiu: 4 hónap, 3 hét és 2 nap
Sokat gondolkodtam, hogy ez a film, vagy a Lazarescu úr halála legyen a negyedik, de ez közelebb áll hozzám (bár annak a vége nagyon megríkatott). Metszően pontos jelenetek, semmi hamisság, semmi erőltetettség nincs benne, döbbenetes, szinte odabilincselt a mozi székéhez. Levegőt is csak két jelenet közt mertem venni, de egyszer kétszer komolyan elgondolkodtam rajta, hogy félrefordítom a fejem, mert megrázkódtatásból már addig is kijutott.
5. Sorozat: How I Met Your Mother
Cs. hívta fel rá a figyelmünket, ez a szórakoztatásért került be a listába, hogy ne csak ilyen világfájdalmas filmek legyenek, meg az arány is kb. ez, négy nyomasztóra jut egy szórakoztató. Olyan ez a sorozat, mint annak idején a Jóbarátok, aki azt szerette, ezt nagyon fogja élvezni. Ted Mosby jóképű, lassan harmincas építszfickó New Yorkban, aki szeretne megnősülni. A film arról (is) szól, hogy ez kivel, miért nem sikerül. Illetve mivel minden epizód keretes (a gyerekeinek mesél), mégiscsak sikerül(t), csak lassan jutunk el ide a történetmesélésben.
Nem tudom, hogy Dada megkapta-e már a labdát (csak még fogalmazza a választ), vagy sem, én mindenesetre akkor most hajlamosítanám arra, hogy írja meg az öt kedvenc filmjét.

kedd, január 12, 2010

Kultúrsokk után pár héttel

Indiában járva először nyilván a sok, színes szári tűnik fel, a nők, akiket én bármilyen körülmények között láttam, mindig érzelmet mutattak. Legtöbbször elégedettnek és boldognak, ritkábban dühösnek vagy ingerültnek láttam őket. Figyeltem ezeket a nőket a Taj Mahal látogatása közben (szépek, ápoltak, jólöltözöttek, drága szárikban, jó minőségű anyagokban) vagy egyszerűen csak egy hétköznap reggel az úton álldogálva, és azon gondolkodtam, hogy ők valóban királynői valakinek. Hihetetlen mennyiségű ékszer és anyag, mert bármilyen sokba is kerül, bármekkora teher is, a lánygyermek és az asszony ékessége a családnak. A legutolsó koldusasszony újján is ott volt az aranygyűrű. Elsőre úgy tűnt, hogy iszonyú tehet lehet negyven fokban a sok ruha, a bokától a nyakig rejtő szári. Aztán végignézve rajtuk rájöttem, hogy micsoda lehetőségek rejlenek ezekben a ruhákban.
India nekem akkora sokkot okozott, hogy egyelőre most csak ennyit mutatnék belőle. Nem szeretnék belecsúszni abba a helyzetbe, hogy a nyomor fokait ecseteljem.